Mindig a véleményemet mondtam Kockázatok és kihívások – Hernádi Judit harcai   Víg György Forrás: www.noklapja.hu   Hernádi Judit folyton mást akar, és mindig ugyanaz jön ki belőle – a siker. Egy színész, aki nem csak a színpadon beszél, de csak ott primadonna. Ha civilben játszik, azt életszerepnek hívja, és ebből a szereposztásból mint tudjuk, egyikünk sem maradhat ki.

Egy közülünk, mégis mindenhonnan kilóg. Sokat látjuk, talán mert meg meri mutatni magát. Szerinte szerencséje van, majd hozzáteszi: az isten nyilván szereti azokat akik nem félnek a kockázattól. Ritka dolog, hogy egy színész békeidőben politikai tényezővé váljon. Rólad, rólatok ezt mondják, a Heti hetes óta. – Nagyon szomorú, ha ez így van. Normális demokráciában egy közéleti műsornak, egy kabarénak nem lehet ekkora súlya. Az, hogy a mienk ilyen lett, azt sugallja, mintha egyfajta diktatórikus hajlam mutatkozna a közéletben. Amikor elkezdted, a Heti hetest is egy szerepnek fogtad föl? – Nem. Illetve ez az, amit úgy hívunk, hogy "életszerep". Sokáig azt játszottad, hogy te vagy a pasik között az "édes nő". – Ne haragudj, de ezt te gondolod. Minden szerepekből áll, az is, ha bemész a gyógyszertárba vásárolni. Eljátszhatod a beteget, vagy, ha épp hiány van egy gyógyszerből, egy nagyon kedves embert, hátha mégis adnak, vagy kiborulsz és az összes bosszúdat ráöntöd a gyógyszerészre. Vannak olyan szerepek is, amiket rád osztanak. Azt mondják, hogy ilyennek akarunk tudni. Amit például az előbb említettél, az egy rám osztott szerep. Nem is biztos, hogy azok osztották rám, akik között láttál, lehet, hogy te, aki nézed. Azt viszont tényleg el akartam érni, hogyha butaságot mondok, nézzék el nekem. Mégiscsak egy egyszerű színésznőcske vagyok. Ennyi volt az én szerepem, és a mai napig el szoktam bújni mögé. Ha okosat mondok az más, mert én egy okos ember vagyok, de ha butaságot, akkor igenis egy egyszerű színésznőcske. Ha végiggondolom, az egész életed ciklusokra lehet osztani régi interjúid témái mentén. Egy időben mindenki arról írt, milyen rossz gyerek voltál a gimnáziumban. – A főiskolán már nem, ott jól éreztem magam, élveztem. A másik csomag... – A szabadúszós. Aztán jött a magánélet, az, hogy együtt éltek Görög Lászlóval. – Igen. Most meg a politikus. – Milyen érdekes. Ha belegondolok, ez egy egyenes út. Lehet, hogy másnak görbének tűnik, de én látom benne az egyenest. A dolog határozottan tart valahonnan valahová, amihez kellettél te, meg kellett talán némi szerencse is. – Tény, hogy szerencsém volt, és azt mondják, az isten is szereti azokat, akik kockáztatni mernek. Mit kockáztattál? – Mindent, mindig. Ha kockáztatások sora raknád össze az életed, hogy nézne ki? – Már az is elég jó dolog, hogy egész apró gyerekkoromban egyáltalán életben maradtam, mert nagyon beteg voltam. A gimnáziumban, ahol folyton bajok voltak velem, az életem megint két esélyes lett. Vagy színész leszek, és akkor mindegy hogyan érettségizem, vagy azokkal a képességekkel, amik azért agyilag bennem vannak, szerzek egy levelező papírt, amit kitűzhetek a kalapom mellé. Nem vettek volna föl semmilyen főiskolára, egyetemre. Erre én még rá is tettem egy lapáttal, nehogy bármi esélyem legyen a "normális" utat választani. Gyámhatósági engedéllyel férjhez mentem tizenhét évesen. Egyszer ezt is kipróbáltam. Egyszer? – Többször nem is szeretnék. Ez már megvolt.