|
2013. december 14-e is egy olyan nap az életemben, amit sosem fogok elfelejteni. Jelen lehettem ugyanis a Nyolc nő című előadás díszbemutatóján a Játékszínben.
Robert Thomas bűnügyi komédiájának jelmondata akár az is lehetne, hogy: „A gyilkos köztünk van.”
Nyolc nő van összezárva egy házban, amelyet a hó teljesen elzárt a külvilágtól. Gaby, az anya (Hernádi Judit), Susanne, az idősebb lánya (Lévay Viktória), Catherine, a fiatalabb lánya (Erdélyi Tímea), Louise, az új szobalány (Oroszlán Szonja), a nagymama (Pásztor Erzsi), Augustine, Gaby nővére (Zsurzs Kati), Madame Chanel, a nevelőnő (Andai Györgyi) és Pierette, a ház urának húga (Horváth Lili).
A történet tragédiával kezdődik. Az újonnan felvett szobalány, Louise (Oroszlán Szonja) éppen a reggelit vinné be a ház urának, Marcelnek, aki a kopogás ellenére sem nyit ajtót. Ez már önmagában véve is elindítja a néző fantáziáját, hogy vajon mi történhetett? Mivel Louise nem nyer bebocsátást, ezért a ház asszonya, Gaby (Hernádi Judit) arra bíztatja a lányt, hogy csak egyszerűen nyisson be. Ezután a szobalány sikítva rohan ki a szobából és közli, hogy Marcel-t vérbe fagyva, egy késsel a hátában holtan találta. Miután szinte mindenki hitetlenkedik, Gaby maga akar meggyőződni a tragédiáról, de a látottak után ő is kétségbe esetten rohan ki a szobából.
Gyilkosság történt tehát, amiről értesíteni kellene a rendőrséget, de hogyan? A telefon zsinórját ugyanis elvágták. Gaby ekkor úgy dönt, hogy autóba ül és megpróbál bejutni a városba. A terve kudarcba fullad, mert a kocsit valaki megrongálta. Közben kiderül, hogy a kutyákat vélhetően megmérgezték, valószínűleg patkányméreggel.
Esély sincs arra, hogy a rendőrség nyomozni kezdjen, ezért a nyolc nő próbálja meg kideríteni, hogy ki lehetett a gyilkos. A hölgyek egy dologban egyetértenek: Senki nem hagyhatja el a házat, amíg ki nem derül, ki volt a tettes? A történet egyre inkább bonyolódik, ám kirajzolódik az is, hogy mindenkinek volt / lett volna indítéka megölni a ház urát. Gaby-ról kiderül, hogy néhai férje üzlettársával szerelmi viszonyba keveredett, együtt akartak megszökni.
A mindig tisztességesnek látszó és szívbeteg Augustine-ról (Zsurzs Kati) megtudjuk, hogy titkon szerelmes volt a ház urába, ám az sosem akarta észrevenni őt, mint nőt.
Az idősebbik lány Susanne (Lévay Viktória) aznap éjjel érkezik haza, amikor az apja meghal. Állítása szerint ő még látta élve, mi több, közölte vele, hogy gyermeket vár.
Catherine (Erdélyi Tímea), a fiatalabb lány azért kerül gyanúba, mert az udvaron az ő pizsamájából találnak egy darabkát.
Louise (Oroszlán Szonja), az új szobalány szeretné levetni az uniformist és szívesen lenne több annál, mint ami, így szívesen összeszűrte volna a levet Marcel-lel.
A nagymamáról (Pásztor Erzsi) kiderül, hogy nem olyan szegény, mint amilyennek mutatja magát, mi több, a részvényei értékével megoldhatta volna a veje, Marcel anyagi gondjait. A nagymama azonban nem így tett, hanem közölte, hogy a részvényeket ellopták, persze ez is csak egy újabb hazugság. Amikor lelepleződik a nagymama titka, közli, hogy ő bizony azokat a részvényeket idősebb napjaira tartogatja.
Ha pedig ez még nem lenne elég, kiderül róla, hogy csupán azért ül kerekesszékben, hogy jobban sajnálják, de egy adott pillanatban egyszerűen felpattan belőle.
Gyanúba keveredik Chanel, a nevelőnő (Andai Györgyi) is, akiről kiderül, hogy évek óta titokban pókerezett a ház urával.
A leggyanúsabb, legrejtélyesebb mégis a csak később érkező Pierette (Horváth Lili), aki rendszeresen pénzt kért a testvérétől, Marcel-től.
Az előadás nagy kérdései: Ki ölte meg Marcel-t? Valóban gyilkosság történt vagy csak egy előre megrendezett komédia részesei lehettünk?
Ezekre a kérdésekre Ti is választ kaphattok, ha megnézitek a Korcsmáros György által rendezett előadást!
Köszönet az újabb csodálatos színházi élményért mind a nyolc nőnek, különösen Hernádi Juditnak, aki humorával, mozdulataival, gesztusaival bearanyozta az estét, sőt mi több, számomra a közelgő ünnepeket is!
2013. december 16.
Anett1988
(szerksztő)
| |