| A nyár sikerdarabja az Orlai Produkciós Iroda és a Szentendrei Teátrum közös előadása a Római vakáció, amely mostantól a Belvárosi Színházban látható, Pelsőczy Réka rendezésében.
Azon szerencsések közé tartozom, akik ott lehettek a 2013.10.30-i előadáson és még ha csak két órán át is, de Rómában érezhettem magam.
Az 1953-ban bemutatott sikerfilm színpadi adaptációjában Tenki Réka, Fekete Ernő, Hernádi Judit és Szikszai Rémusz játsszák a főbb szerepeket. Az előadás különlegessége, hogy úgy tárul elénk a történet, mintha filmforgatáson lennénk.
Anna hercegnő (Tenki Réka) arisztokrata családból származik, megvan mindene, amire az átlagember csak a legmerészebb álmaiban mer gondolni: Gazdagság, fényűzés, pompa, rohanás egyik körútról a másikra. Anna hercegnő európai körútján - Rómában - „mer nagyot álmodni” és szeretne „kísérletezni.” Persze mindehhez szükség van Vereberg Grófnő (Hernádi Judit) bíztatására, aki a hercegnő dadája. Ő bátorítja ugyanis a fiatal lányt, hogy „kísérletezzen”, tehát próbálja meg élvezni a nagybetűs életet. Vereberg Grófnőben azonban kettős érzelmek dúlnak, hiszen a lelke mélyén tudja, hogy Őt fogják felelősségre vonni a hercegnő eltűnéséért, ezért keresni kezdi a fiatal lányt.
Anna hercegnő szabadság iránti vágya szinte leírhatatlan. Ahhoz azonban, hogy valóban „szabad” legyen - legalább pár órára -, inkognitóban kell lennie, ezért új frizurát csináltat magának és álnevet vesz fel. Szeretne meginni egy kávét vagy nemes egyszerűséggel szívesen elázna az esőben, egyszóval vágyik mindenre, amit a hétköznapi ember bármikor megtehet, anélkül, hogy bármiféle protokollnak megfeleljen.
Anna hercegnő megismerkedik Joe Bradley-vel (Fekete Ernő), aki ugyan újságíró, de ezt eltitkolja a lány elől. Joe Bradley-nek a hercegnő szökésének megírása lenne a „nagy sztori”, amelyet bár meg kellene írnia, végül mégsem ír meg, mi több a fotóst, Irwinget (Szikszai Rémuszt) is megakadályozza abban, hogy átadja a hercegnőről készült fotókat a főszerkesztőnek, akit Márton András formál meg.
Anna hercegnő másnap megtartja a várva-várt sajtótájékoztatót, ahol Irwing, a fotós átadja a róla készült fotókat, amire a lány így reagál: „Európai körutam során Rómában éreztem magam a legjobban.”
A mellékszereplők közül kiemelném Nagy Dániel Viktort, aki, ha kell narrátort, ha kell orvost, pincért, inast és még számtalan karaktert formál meg egy személyben. A tánca pedig lenyűgöző. Cseh Judit Francesca-t alakítja, akinek az a leghőbb vágya, hogy ne csak fekete-fehér, hanem színes filmekben is szerepeljen. Célja elérése érdekében - szinte - mindent meg is tesz.
A darab sikerét nemcsak a nagyszerű színészi alakítások adják, hanem Cole Porter dalai is. Hernádi Judit például osztatlan sikert arat a „Begin to begin” című dallal, de számos nagyszerű melódiát hallhatunk még az előadás során.
A Római vakáció című film 60. évfordulója alkalmából bemutatott színházi előadás méltó utód a mai modern XXI. században.
Köszönet az alkotóknak, amiért ősszel is képesek voltak nyarat varázsolni a szívünkbe!
2013. november 01.
Anett1988
(szerkesztő)
| |