A közelmúltban, a Klub Rádióban Kupa Mihály készített interjút Hernádi Judittal!

Elviselhető, vagy nem elviselhető a bulvársajtó? Milliók olvassák, sokan bosszankodnak. A bulvársajtóról készült beszélgetés a műsor vendégével, Hernádi Judit színművésznővel.

Kupa Mihály: Tisztelettel köszöntöm Hernádi Judit művésznőt.
Hernádi Judit: Én is a hallgatókat.
Kupa Mihály: Hadd mondjam el, hogy testközelben először a Pénzügyminisztériumban láttam, ez a Sohase  mondd, hogy vége korszakban volt, meg volt hívva egy adóreformi ünnepségre, nem április 7, november 4, vagy fordítva és táncolt az államtitkárunkkal és már akkor megállapítottam, hogy milyen szép lábai vannak, amit a húgom is mindig mond nekem. Na ennyit erről.
Hernádi Judit: De ez régen volt ám.
Kupa Mihály: De most is, nem változott maga, ugyanolyan szép, intelligens és amit én nagyon szeretek a humorát.
Hernádi Judit: Köszönöm szépen. Hát a lábam tényleg nem változott, ez igaz.
Kupa Mihály: Szóval nagyon sokan elviselhetetlennek tartják, mások meg fogyasztják a mai bulvársajtót. Hogy van evvel kedves művésznő, evvel a nyilvánossággal, hogy mindenben ott akarnak lenni. Az oroszok csak a spejzban voltak, ezek már a hálószobába, sőt.
Hernádi Judit: Ez egy érdekes dolog. Nekem amúgy is azt hiszem, hogy a bulvársajtóval van egy kis hogy is mondjam, azt gondolom, talán így lehetne megfogalmazni, hogy nézeteltérésem.
Kupa Mihály: Volt egy pere, nem, vagy ...
Hernádi Judit: Volt egy perem.
Kupa Mihály: És megnyerte?
Hernádi Judit: Meg, meg, megnyertem.
Kupa Mihály: Na, gyorsan?
Hernádi Judit: Nem, hát ahogy úgy a mai bíróságok őrölnek, olyan szépen, lassan, komótosan, de megnyertem és azt gondolom, hogy ez egy nagyon fontos dolog volt. Én egyetértek azzal, hogy dolgokat meg kell írni, és hogy az érdekes és a bulvár dolgok azok fontosak. Na most itt persze a mértékről beszélhetünk, mert azért nem mindegy, hogy ...
Kupa Mihály: Blikfangosnak kell lenni.
Hernádi Judit: Igen, azért nem mindegy, hogy mennyire és hogyan, és hogy ebben néha elmerülnek ugye az igazi értékek.
Kupa Mihály: És akkor nem is keresik magát azóta, hogy perelt?
Hernádi Judit: Nem nagyon, de ezt nem bánom. Én most megpróbálom, hogy milyen anélkül egy picikét. Megpróbálom. Általában szeretem a kihívásokat, vagy az érdekes dolgokat, és ez ilyen nem nagyon volt eddig.
Kupa Mihály: És akkor hogy őrzi meg ettől függetlenül, közéleti szereplő, színész, tévé, minden mégis csak a magánélet szentségét, ha szabad ezt mondanom?
Hernádi Judit: Azt gondolom, hogy ...
Kupa Mihály: Nem tud elbújni.
Hernádi Judit: Nem, szóval mondom, én azt gondolom, hogy igenis szükség van erre a sajtóra. Szóval azt nem gondolom, hogy nincsen, de hát a mérték az mindenképpen fontos.
Kupa Mihály: Igen, hát nézze, én sokat autózok, és reggel látom, hogy ezt lapozzák, ugye minden lámpánál a kormányon ott van valamelyik bulvárlap és azt olvassák és ebből tájékozódnak és most már a napilapok is mennek lefelé ebbe a stílusba. De ennyire kell ez nekünk? Hogy csak a baj, a rossz, vagy a rossz ízű reklám, vagy a negatív történés az, ami fontos?
Hernádi Judit: Nem, hát ezt azért így nem gondolom, hogy csak ez a fontos. Egyszer nagyon régen, amikor én a pálya elején voltam, akkor Őze Lajos nekem azt mondta, amikor először így megkérdeztek, hogy a Soha sem mondot említette is és ugye az egy nagy dolog volt, egy nagy felfedezés és megkérdeztek engem egy rádióműsorban és hát nem nagyon tudtam, hogy miket mondjak. Boldog voltam, hogy egyáltalán valaki felhív, megszólít és kérdéseket tesz föl és mondtam a saját kis butaságaimat, aminek semmi veleje nem volt. És akkor Őze Lajos egyszer csak azt mondta nekem, hogy sose baj, hogy ha egy színész fölkészül és tudja azt, hogy mit szeretne mondani, sose baj, hogy ha van mondanivalód, mindegy, hogy mit kérdeznek, de hogy legyen valamiről mondanivalód és azért egy nagyon érdekes kérdés ez, mert ezzel a nyilvánossággal kapcsolatban is, hogy gondolkodtam, hogy mi ennek a dolognak a lényege? Végül is az a probléma, hogy az értékek vesznek el, holott azokat is kéne egy picikét menedzselni. De én hiszek abban, hogy ezek hullámok és minél jobban elönt minket az úgynevezett szenny, annál jobban megérünk arra, ez lehet, hogy naívság a részemről, megérünk arra, hogy egyszer csak eljön az a pillanat, amikor az is érdekel, hogy egy ember valójában milyen, mi történik vele és hát az is egy probléma nekünk, olyan művészeknek, akik nem ezt szolgáljuk ki, mert ugye itt kitermeli a bulvársajtó a maga sztárvilágát, amit él, fölél, eldob, ami egy nagyon sajnálatos dolog.
Kupa Mihály: Néha elég csúnyán is, óriási bajok támadnak belőle. Főleg lelki, mert ugye ez a nagy hullám fenn és utána vissza a gödörgbe, ez borzalmas.
Hernádi Judit: Igen, ezt nagyon nehéz lehet megélni, de akinek ezt muszáj tovább vinni ezt a dolgot, annak muszáj megőriznie valahogyan magát. Ezt gondolom én erről.
Kupa Mihály: Értem, de a másik meg az, hogy ugye egy nap és elmúlik. Szóval én először, bocsánat, én beleesek a riporterek szokásos hibájába, hogy saját magukról beszélnek.
Hernádi Judit: Az nem baj, az érdekes legalább.
Kupa Mihály: Szóval én először néha nagyon dühös voltam a sajtóra bevallom, aztán rájöttem, hogy ezek egy napig tartanak, maximum kettő napig, bármilyen hírről legyen szó, még a komolyabbak is, szóval ilyen eldobhatóak, de a kérdés az, hogy találunk-e olyan személyiséget, akivel fenn lehet tartani a feszültséget folyamatosan? Tehát ugye, mert arról beszéltünk, hogy reggel megnéztem, kész, elveszett.
Hernádi Judit: Igen, de azért ott vigyázni kell arra, hogy az ember mit árul el, és mit ad ki magáról és mit ad oda magáról és én most azt próbálgatom, ez nem tudom, hogy hogy fog sikerülni, hogy nem adok oda mindent, hátha megy úgy is, hátha ismert marad az ember úgy is, hogy nem ad oda mindent. Ha meg nem maradok ismert, hát akkor meg nem.
Kupa Mihály: Üzletben, Rózsakertbe találkoztunk már, ott hogy van ez? A legszebb húst kapja, a legszebb zöldséget?
Hernádi Judit: Nem, nem.
Kupa Mihály: Megismerik?
Hernádi Judit: Meg, meg szoktak ismerni, nem szokták szeretni, ha nem nézek ki jól. Ez milyen érdekes. Kupa Mihály: Igényesek.
Hernádi Judit: Hát igen, mert azt gondolják, hogy legalább legyen, azt nem jó nézni, hogy ha valaki, akire úgymond felnéznek, akinek az életét egy picit rossz szó talán, hogy irigylik, de úgy gondolják, hogy az biztos egy érdekes ...
Kupa Mihály: Egy tökéletes, jó.
Hernádi Judit: Igen, és akkor az az ember az olyan fáradtnak néz ki, az olyan gondterheltnek néz ki. Egyrészt jó, hogy olyan, mint én, hogy olyan, mint a többi ember, de még sem, ez nem, nem szeretik annyira.
Kupa Mihály: De nem várják el a művésznőtől azt, hogy ott is művésznő legyen, vagy elvárják?
Hernádi Judit: Nem tudom, az igazság az, hogy lehet, hogy elvárják. Azt is lehet, hogy elvárnák, hogy jobban nézzek ki. Nem, nem szolgálnak ki.
Kupa Mihály: Mi van, önértékelési problémák vannak?
Hernádi Judit: Lehet, lehet.
Kupa Mihály: Nagyon jól néz ki, hát nem látják a kedves hallgatók, de ez így van.
Hernádi Judit: Muszáj az embernek ...
Kupa Mihály: És amikor beszél, kinyílik. Na hogy mondjam, fáradt, nem fáradt.
Hernádi Judit: Mert mindig van egy önértékelési probléma, szóval nem önértékelési probléma, de mindig kell egy olyan állapot, amikor az ember megkérdőjelezi, hogy mit tud, mit nem tud. Nem lehet betenni semmit, az ember egy élő és folyamatosan organikusan változó valami és ez most a sajtóra is vonatkozik. Tehát amikor valakitől valamit idéznek, hogy és ezt mondta, és aztán másnap meg szembeállítják, és tegnapelőtt meg azt mondta, igen, ez a dolga. Az ember amíg él, addig nem lehet egy lezárt valaminek venni ...
Kupa Mihály: Ez olyan Márais mondat volt, nem azért mondom, mert a Márai divatos, gondolom nem nagyon olvassa ezeket.
Hernádi Judit: Most nem annyira.
Kupa Mihály: De fodrásznál, vagy ott, ahol hever, ott bele lehet nézni.
Hernádi Judit: Volt, hogy láttam és el is csodálkoztam, hogy mi minden van.
Kupa Mihály: Ugye, amiről nem tudunk és nem is fontos ráadásul.
Hernádi Judit: De az viszont tényleg érdekelne, hogy az emberek elhiszik, hogy ez így is van, mert hogy egy része ...
Kupa Mihály: Izgatja őket.
Hernádi Judit: Igen? De egy része nem igaz, ez biztos, hogy nem igaz. Van, amiről tudok is, hogy nem igaz. Az én perem is erről szólt, hogy teljes mértékig igaztalan dolgot fújtak fel és azt is gondolom, hogy ez a bulvársajtónak is az alapja kell, hogy legyen, hogy nem lehet olyan, ami nem igaz, abból nem lehet hírt csinálni, abból tilos lenne. Én ezért küzdöttem akkor.
Kupa Mihály: A konyhájába nem akartak még menni?
Hernádi Judit: Dehogynem, dehogynem.
Kupa Mihály: Mert ez is egy mánia, lakberendezés, konyha, kötés, varrás.
Hernádi Judit: Igen és ez milyen érdekes, még azelőtt, mielőtt ez a per lett volna, meg még hosszú évekkel ezelőtt én a lakásomba nem engedtem be senkit, aki fényképezni akarta volna a lakásomat. Illetve egyetlen egyszer beengedtem valakit, és nekem roppantul tetszett, hogy a falon az ágyam mellett volt egy tükör, ahogy ugye nőknél úgy szokott lenni és lógott ott egy lámpa, ami nem volt búra, tehát szabadon lógott és nekem végtelenül tetszett a meztelen csatlakozó aljzatt, végtelenül tetszett és mondtam, hogy azt fényképezze. Azt mondta, hogy azt nem lehet. Ja, hát ha azt nem lehet, akkor egyáltalán semmit sem lehet.
Kupa Mihály: Valami dizájn kellett volna, nem?
Hernádi Judit: Hát persze, de nekem ez tetszett.
Kupa Mihály: Jó, művésznő nagyon köszönöm és sok sikert.
Hernádi Judit: Én is köszönöm és örülök, hogy itt voltam, és hogy láttam magukat.