Megérdemelten aratott nagy sikert a Csárdáskirálynő

Csak akkor érdemes operettet játszani a Dóm téren, ha olyan ötletesen hoznak létre egy produkciót, ahogyan most Alföldi Róbert (fotó) tette a Csárdáskirálynővel. Az is bebizonyosodott: Kálmán Imre örökzöld muzsikája felveheti a versenyt a mai musicalslágerekkel, ha nagy formátumú előadók szólaltatják meg, akik képesek megtölteni élettel, tartalommal.

Alföldi Róbert visszahozott valamit az operett jó értelemben vett kedves romlottságából. Csárdáskirálynő-produkciója ízléssel ötvözte a francia operett iróniáját, a magyar temperamentumával és a bécsi romantikájával. Az orfeum a polgári - morfium – állította Kosztolányi, aki a nevezetes műintézményről találó jellemzést hagyományozott az utókorra: „Az orfeumról jó családokban, tiszta lányszobákban afféle huncut somolygással szokás beszélni, mint a vágyak netovábbjáról, a bűnök ördögi csiklandásáról, a tilosról, melyet nem szabad megízlelni a halandónak, különben megmérgeződik és elpusztul." Ezt az életérzést, korhangulatot idézte fel Menczel Róbert és Selmeczi György fémkorlátokból, lépcsőkből és villanykörtés „világítótornyokból" felépített, egyszerű szerkezetű, mégis rafinált és látványos díszlete.

A Csárdáskirálynőben mindig Szilvia belépője adja meg az alaphangot. A sanzonettet Rálik Szilvia keltette életre, aki igazi díva, mindent tud, amit a szerep megkíván. Pávatollas pártában, mézeskalács szívet mintázó piros ruhában úgy lépett a publikum elé, mint az orfeum királynője. A parádés jelmezben – miként a páva a magyar népköltészetben – szinte az örök szerelem jelképeként jelent meg.
Rálik tökéletes hangú primadonna, ugyanakkor hitelesen eljátszotta azt a különös figurát is, akit Alföldi csöppet sem idealizált, sőt nagyon is hús-vér, a megszokottnál dögösebb, naturálisabb karakternek képzelt el.

A másik női főszereplő, a Cecíliát alakító Hernádi Judit Kosztándi István koncertmester finom hegedűkíséretével búgó hangon, egy élet tapasztalatát belesűrítve keserédesen énekelte a Hajmási Péter, Hajmási Pált. Nagyszerű komika, mindig bejöttek a poénjai. Az utolsó kép igazi jutalomjáték volt számára, miközben türelmesen viselte Gyarmathy Ágnes art deco stílusban megálmodott mutatós, bohókás sellőjelmezét, ami a mozgást igencsak megnehezítette.

Már a színre lépéskor nagy taps köszöntötte a Miska pincért játszó Bodrogi Gyulát, aki mindvégig a legbiztosabb humorforrás maradt. Beszólásai, kifejező gesztusai rendre nevetésre ingerelték a közönséget – különösen, amikor a végén békát formázó úszógumival a hasán jelent meg.
Edvin szerepében Nyári Zoltánt hallhattuk, aki jó megjelenésének, biztos és szép hangjának köszönhetően ideális bonviván.

Az viszont már meglepetés, hogy az operettben először fellépő Stohl András szenzációs táncos-komikus: nemcsak zseniálisan mozgott és bohóckodott, hanem éneklése sem keltett hiányérzetet. Mindez nem mondható el Bartsch Katáról, aki nem volt tűzrőlpattant Stázi, hiányzott belőle a bájos, kislányos elevenség és életszeretet. „Húzzad csak kivilágos virradatig..." – énekelte fürdőköpenyben, tapskísérettel a strandon játszódó utolsó felvonásban Gregor József, aki bölcs humorral adta Leopold Mária herceget.

Gálffi László hősiesen megküzdött Kerekes Ferkó szerepével, de ebben a műfajban kevés a profi színészi játék, énekelni is tudni kell.
Silló István vezényletével odaadóan, könnyedén, stílusosan muzsikált a Szegedi Szimfonikus Zenekar, és a lelkes kórussal együtt a színpadi játékból is kivette a részét. Mozgástervezőként Király Attila jegyezte a produkciót, akinek különösen Bónit, Szilviát és a kart sikerült jól táncba vinnie.

Alföldi Róbert és alkotótársai rengeteg ötlettel és átgondolt koncepcióval állították színpadra a Csárdáskirálynőt, amely a cukormáztól és a szépelgéstől megszabadulva egyes jelenetekben már-már zenedrámai magasságokba szárnyalt. A publikum értékelte a különleges ötleteket, a repülőgépet – a konfettiszórás nem jött össze – és az úszómedencét is. A produkció mégis inkább azért aratott megérdemelten nagy sikert, mert kivételes egyéniségek magas hőfokon, valódi érzelmeket mutattak meg benne, ugyanakkor humorral, iróniával leplezték le az örök emberi gyengeségeket.

Forrás: Délmagyarország Online-Hollósi Zsolt