2007.02.06.

Hasutasok

Tudja Isten miért, a nagy komikusok mindig ketten vannak, ha ritkán mégis egyedül, akkor is ketten: ő meg a világ. Persze, egyedül a világgal csak zsenik vagy őrültek merészkednek egy ringbe, ezért az okosak kerítenek maguknak egy párt. Így ketten válnak egésszé, s így akár a világot is kifordíthatják a sarkából. Zoro Huruval volt milliók kedvence, Stan Pan nélkül valószínűleg senkit nem érdekelt volna a filmtörténet hajnalán, de folytathatnánk a sort egészen a poszt-Jancsó Kapáig és Pepéig... ha nem lenne a Szőke meg a Badár.

Ez a két zseniális őrült (hogy alkossak egy speckó kategóriát csak nekik) mindent elkövet, hogy ne lehessen őket semmilyen kategóriába begyömöszölni, sajátos humorukat vagy szeretni lehet, és amikor elfogy a szó a kocsmaasztalnál, elő lehet szedni benyögéseiket, hogy aztán vinnyogva röhögje magát mindenki az asztal alá. Vagy utálják őket, hogy a hideg verejték ver ki, meg minden, de aki így van velük, az idáig már úgysem olvassa e cikket. E két pasas mindig a saját útját járja, s ez vagy keresztez nagy forgalmú sztrádákat vagy nem, jobbára nem. Amióta a szentesi szobafestőből és vasutas haverjából alternatív filmsztár, majd a rajongás elültével masszőr, rádiós műsorvezető, illetve pónilovagoltató, majd megint rivaldafény, showműsorok sztárjai lettek, filmet mindig készítettek, egymást zrikáló, egymás szavába vágva töménytelen hülyeséget összehordó, végtelen dialógusaik ugyanolyanok maradtak, mintegy védjegyévé váltak a Szőke-Badár duónak.

Talán ennyiből is kitűnik, a Hasutasok éppen olyan, mint Szőke összes megelőző filmje, a Hatvankilenctől, a Vattatyúktól a legutolsó Zsiguliig, és mégsem. Ugyanaz a váz, mint mindig, néhány balfék állandó pityókás állapotban mindent jól elbaltáz, aztán a homályban megcsillan valami lehetőség, hogy a dolgok jobbra fordulnak, de sikerül e pislákoló fényt is kioltani a nagy igyekezetben. Most egy kis Honos falu elhagyott vasúti állomása a dolgok alfája és ómegája. Az állomáson már rég nem járnak vonatok, a vasutasok jobbára a kocsmában múlatnak, ott a sör, no meg Erzsike kocsmárosné óriási keblei. Egyszer aztán hír jön, a MÁV felső vezetése úgy gondolja, ismét vasúti forgalomba vonja a Honos mellett elhaladó szárnyvonalat, aminek következtében újra üzembe kell helyezni a már széthordott vasúti állomást. Nem részletezem az ennek következtében kitörő káoszt és őrületet, hiszen éppen ez az, amiért elkészítették Szőkéék e filmet, és ezért fognak Önök beülni a moziba.

Azonban, mint utaltam rá, néhány dologban más e film. Elsősorban, Szőke nem vállal szereplőként akkora szerepet, mint korábban, erejét, energiáit a forgatókönyvre (volt ilyen, állítólag, ez is újdonság) és a rendezésre koncentrálta. Állandó partnere, Badár maradt a középpontban, mint Zsuzsa Lajos az állomásfőnök, Szőkét az aszimmetrikus szemeivel önmagában is komikus Szarvas József, a szintén érdekes tekintetű Derzsi János és a Zámbó Jimmy-t idéző tenor, Zelei Gábor (Retek) pótolja, a legteljesebb mértékben, ám új színekkel és új poénokkal gazdagítva a kollektívát. Badárral különösen Szarvas veszi fel a ritmust, komédiázása nem ritkán elementáris, de a többiek sem maradnak el sokkal. Hernádi Judit Erzsikéje és a filmvászonra nemrégen visszatért Bordán Irén jelenléte, mint két ősanyaszerű szexistennő, egyszerre szürreális és magától értetődő. Láthatunk még ismert humorágyúkat Farkasházytól Fábryig, komoly tehetségű ifjú romareppert (Rostás Róbert), csinos fiatal lányokat, valamint Taliándörögd és környékének összes lakosát. Együttműködésük olykor ellenállhatatlan poénparádét eredményez.

A magyar filmiparba egyszerre több fronton visszatért Sándor Pál vállalta a film produceri teendőit, tevékenysége folytán Szőke és csapata még soha ilyen anyagi körülmények között nem dolgozhatott. Ez egyrészről jó, mert így sokkal több emberhez juthat el Szőkéék egyéni humora, másrészről nem biztos, hogy jó, mert talán elvész éppen ennek a valódi lényege, a civil és a szó jó értelmében amatőr spontaneitás. Bizakodásra adhat okot Sándor Pál nyitott, sőt, egyre nyitottabb személyisége. Hiszen Szőkével (és Badárral) csak egy dolgot lehet csinálni: engedni, hadd jöjjön ki belőlük, ami bennük van. Eltűnni nem fognak, legfeljebb a nézők lesznek szegényebbek néhány aranyköpéssel és néhány rekeszizompróbáló másfél órával. Mint ezzel is, például...

(efes)