|
 Ha Szőke András filmet forgat, annak szakadásig tartó röhögés lesz a vége. Ezúttal sincs másképp, hála az Úrnak, a rendező nem hazudtolja meg önmagát, így az isten háta mögötti falu vasutasainak kalandjain patakokban folyik a könny.
 Megy a gőzös, megy a gőzös, na nem Kanizsára, hanem Honosra. Illetve csak ment, mert jó ideje már semmilyen vasúti szerelvény nem teszi tiszteletét az Isten háta mögötti, de békés falucska határában. A gaz benőtte a síneket, az indóházat körbefutotta a bogáncs és a muskátli, ám ez igazából senkit nem izgat, a falu fura népsége ettől (na meg a megfelelő mennyiségben adagolt alkoholtól) még boldog. Ám egy szép napon ránevet a vakszerencse a községre: vágányrekonstrukció miatt a felújítás idejére Honoson keresztül bonyolódik a teherforgalom. Ez ám csak a Kánaán! Hiszen a veszteglő vagonokból furfanggal, merészséggel bármi elemelhető, legyen az hajcsavaró vagy élő disznó.
A jövedelmező állás persze vonzza a férfinépet a "logisztikai" szektorba, még egy váltókezelő "szakember" is előkerül, dacára annak, hogy a megállóhelyen nincs váltási lehetőség - igaz, a kártyapartihoz viszont négy ember kell. És akkor még szó sem esett az eltévedt turistákról, anyáról és lányáról, akik wellnessfürdő ide vagy oda, a honosi hímek között szépen megtalálják a maguk számítását. És Erzsikéről, a falu kocsmárosnéjáról, akinek bájaiért minden vasutas odaadná a fél kezét. Ám beüt a mennykő (a folyton este kézbesítő, tökrészeg postás hozta fax képében): a szép eredményekre való tekintettel a MÁV vezetősége ünnepi látogatást szeretne tenni a honosi állomáson. Csak hogy állomásépület talán sosem volt…
 Aki Szőke András eddigi filmjeit szerette, ezt is imádni fogja. Attól, hogy egy hatalmas reklámgépezet áll a projekt mögé, a rendező egyedi látásmódja mit sem kommerszesedett, sőt. Belecsap a lecsóba ugyanúgy, mint eddig. Végre másoknak is föltűnik: tévhit az, hogy Szőke filmjeihez le kell menni alfába, illetve "szőkébe", mert bár az igaz, hogy a rendezőt egyedi humorral áldotta meg a Mindenható, de pont ez a jó lényében, ezért szereti, aki szereti. Ő nem áll rá az egy kaptafára, nem áll be bégetni a sorba, nem ugyanazokat az agyoncsépelt vicceket sütögeti, nem. Mozifilmjeinek valami olyan utánozhatatlan kisugárzása van, ami egyedivé, egyszerivé, megismételhetetlenné avatja munkásságát, humorát, és erre csak ő képes. Utánozni szigorúan tilos!
 A változás a korábbi alkotásaihoz képest talán annyi, hogy a film története még fogyaszthatóbb, bár ugyanolyan abszurd, mint az eddigiek. Továbbá az, hogy a Szőkéhez nőtt Badár Sándoron kívül Hernádi Judit és Szarvas József személyében veretes sztárokat nyert meg a rendező kacagtatni vágyó missziójához, Farkasházy Tivadar, és az Új Színház igazgatója, Márta István személyében tősgyökeres amatőröket is avat a film. Hernádi Judit (mindenki Erzsikéje) sokadszorra bizonyítja, hogy szédületes komika, és még arra is van elegendő ereje, hogy egy vérforraló álom-jelenetben férfiszíveket zúzzon porrá. Ahogyan a vásznon sajnos igen régen és ritkán látott, hasonlóan csábos, gyönyörű pillantású Bordán Irén is. Érdekes, de az általam egyedüli gyenge láncszemnek érzett Farkasházi Réka ifjú kora ellenére ugyanerre nem képes.
A négy vasutas (Derzsi János, Zelei Gábor, Szarvas József, Badár Sándor) pedig? Talán mindennél beszedésesebb adalék az, hogy még órákkal a film vetítése után is fergeteges poénjaikon, egyedi arcaikon, grimaszaikon, "kiszólásaikon", alakításaikon, és a zseniális helyzetkomikumokon hahotázunk. Úgy vélem nem bocsátkozom felelőtlen jóslásba, amikor azt állítom: a Hasutasok a Szőke "istálló", minden eddiginél népszerűbb filmje lesz és a taliándörögdi tündérdobok között forgatott vígjáték olyan nézettségi magasságokat ostromol majd, akár a legnagyobb hollywood-i mozik.
Velkei Tamás
Forrás: www.kultissimo.hu |
