Hasutasok

Az abszurd komédiák rajongói bizonyára szeretik a renegát magyar rendező, Szőke András filmjeit, meg persze egyedi, más alkotókkal össze nem keverhető stílusát is, ami oly jellegzetesen sajátos, jobb szó hiányában egyszerűen azt mondhatjuk, hogy olyan "szőkés". Ez a leginkább betegesen morbid humorban jelentkező poénkodás azonban mára már kissé, ha nem is megkopott, de eléggé kommercializálódott, amit nagyon jól mutat a rendező elmerülése a kereskedelmi televíziózás világában. Persze nem érheti szó a ház elejét, hisz a vezetéknév-mánia belterjességétől szabadulni képtelen magyar filmiparban szinte lehetetlen kívülről - és főleg úgymond alulról - bekerülni a kiváltságosok szűk kis kasztjába, ahova elsősorban születési előjogokkal válthat szabadjegyet bárki, aki a megfelelő család porontyaként látta meg a napvilágot. A többieknek pedig marad a vak szerencse és a véletlen ereje, de az sem árt, ha határozott, egyéni stílusukkal hívják fel magukra a leginkább fantáziátlan pénzemberek figyelmét.   Szőkének mindenesetre sikerült, így az idén is előállhatott egy újabb fergetegesen elmebeteg, de már kissé a kereskedelmi csatornák közönséges poénkodására erősen emlékeztető stílusú alkotással. A Hasutasok valójában a maga "realitásízűségében" és nagyon is elképzelhető voltában hordozza a saját lényegi abszurditását, hiszen a mai érdek és pénz meghatározta világban bárhol megtörténhet, hogy egy kis falu lakosai alapjában véve bármit megtennének annak érdekében, hogy felhívják a világ, de legalábbis a gazdaság figyelmét arra a nem elhanyagolható tényre, hogy léteznek, és hogy élniük is kell valamiből. A film hősei, akik egy amolyan isten háta mögötti kis településen sorvadoznak miután a rendszerváltást követően kimaradtak a nagy elosztásokból és a közjóból, ráadásul az addig arra futó MÁV-mellékvonalat is megszüntették az illetékesek, jobb híján a helyi közkincsnek számító Erzsike (Hernádi Judit) gyakran osztogatott kegyeiért versengenek. Egy nap azonban a már igencsak levitézlett ex-állomásfőnököt, Zsuzsa Lajost (Badár Sándor) magához hívatja a nagyhatalmú MÁV-igazgató (Farkasházy Tivadar), hogy közölje vele, a fővonal vágányfelújítása miatt a tehervonatokat Honos állomás felé fogják terelni.   A kis falu lakosaira ez a hirtelen jött változás úgy hat, mintha legalábbis mennyei manna hullott volna az ölükbe, ami lényegében így is van, hisz elkezdik kiszolgálni magukat a vonatok szállítmányaiból. Az újra feléledő üzletelgetések és feketézések mindenesetre arra ösztönzik ezt a maréknyi embert, hogy bármilyen őrült és elképesztő tervet megvalósítsanak, csakhogy megtarthassák a vonatokat.   A filmre lényegében igaz az a sokat idézett megállapítás, hogy a tartalom adja a formát, vagyis egy lökött, önmagát a legkevésbé sem komolyan vevő alkotás természetesen bohém és szétszórt külsővel kell hogy rendelkezzen. Szőkét pedig nem érheti az a vád, hogy előre megtervezett volna minden egyes beállítást - miután a rendezőről köztudott, hogy nem kifejezetten rajong az előre rögzített forgatókönyvekért, ez nagyon is érthető. A színészeit elsősorban improvizációra "kényszerítő" filmes mindenesetre kitett magáért, hogy legújabb bolondozását is a szokványos "mederbe" terelje, amivel nincs is gond. Viszont annál inkább nehéz elfogadni a film verbális stilisztikáját és a történet erőltetett szex-központúságát, aminek következtében megcsodálhatjunk néhány, nem kifejezetten esztétikus látványt nyújtó vénasszony idomait, és persze visszatér az elsősorban a nőgyűlölő rendezőinkre jellemző 'minden nő frivol, nimfomániás tüzelő szuka'-felcímkézés is. Ez persze azt jelenti, hogy a két női főszereplő, Bordán Irén és Hernádi Judit körül csak úgy forr a levegő, meg az elfojtott-kiteregetett érzékiség. Bár hozzá kell tenni, hogy nem kifejezetten fiatal koruk ellenére mindketten igazán jól adják a kielégítetlen-kielégíthetetlen szexmániásokat.   A színészgárda többi tagjának se kell szégyenkeznie az alakítása miatt, talán csak egyedül a tenyeres-talpas cselédlány szerepében röhejesen ható Farkasházi Rékának, akit még a történet kedves kis mellékszálacskájának első szerelmeseit megszemélyesítő két ifjú reménység, Rostás Róbert és Martinovics Dorina is simán lejátszik a vászonról, valamint a film laza és poénkodó világában idegenül ható Farkasházy Tivadarnak, aki láthatóan görcsösen és eléggé sikertelenül próbál lépést tartani a többiek fesztelenségével és a 'fogjuk fel az egészet egy nagy bulinak'-hozzáállásával.   A film ugyanis nem a véresen komoly dolgokról szól, ami azonban nem zárja ki az alapos és igencsak éleselméjű társadalomkritika meglétét az alkotásban, de sajnálatos módon a nagyobb hangsúly ehelyett csak az üres poénkodásokra és az önmagukért való viccelődésekre helyeződik, ami így viszont már erőteljesebben rávilágít a film koncepciójának látható hiányosságaira.                     Bencsik Éva   Forrás: Helloinfo - információs és szórakoztató magazin