– Megkönnyítette a munkát, hogy közel állnak egymáshoz?

– Pontosan tudtuk, hogy mit várhatunk egymástól, megvolt a kölcsönös bizalom, és ez hihetetlenül jó. Szeretek idegenekkel is dolgozni, megvan bennem a kíváncsiság, de ezek nagyon kényes jelenetek voltak. Félszavakból is értettem, hogy mit akar. Nem bíráltam felül, nem tettem fel kérdéseket. Amit kért tőlem, azt csináltam. 

– Felmerült Önben egyáltalán, hogy visszaadja a szerepet?

– Eredetileg csak egymondatos szerepem lett volna. Később jött szóba ez a kényesebb karakter. Barátnőm, Peremartoni Krisztina, aki most Amerikában él, azt mondta, hogy kint a színészek nagy része visszaadta volna ezt a szerepet, kivéve azt a szűk réteget, akik pontosan tudják, hogy ez miről szól. Amíg összetéveszti egy színésznő saját magát és a saját vágyait a szerepeivel, addig előfordulhat, hogy nem vállal el ilyen feladatot. Azt hiszem, Alföldi nem tudna tőlem olyat kérni, amire nemet mondanék színésznőként.

– A Madách Színházban nemrég volt a Jövőre, veled, ugyanitt második részének bemutatója. Abban is egy régi kedves ismerőssel, Gálvölgyi Jánossal szerepel. A közönség imádja önöket…

– Egy kétszemélyes darabot végigjátszani nyolcszáz ember előtt azért nehéz dolog. Minél nagyobb a közönség, annál pontosabban kell fogalmazni. Imádok pici térben is játszani, de az más. Sokan hiszik, hogy az a nehezebb, de nem. Ott másképp kell játszani. Őszintén, de ezt vegyük alapkérdésnek egy színésznél. Ez összjáték, nagyon szeretem csinálni.

– Mennyire fontos az Ön életében a barátság?

– Olyannyira, hogy nem sok barátom van. Sok az ismerős, de ha azt az egyet vagy kettőt elveszíteném, akkor rájönnék, hogy nincs barátom.



– Előfordult már, hogy egy régi barátságban érte valami meglepetés?

– Volt már olyan. Kellemetlen meglepetés is érhet, de ha igazán mély egy barátság, abba beleférhetnek olyan dolgok, amelyek talán egy szerelmi viszonyba sem. Az egész embert fogadjuk el – jó esetben – a hibáival együtt. Egy szerelemben az ember gyakran idealizál, olyan tulajdonságokkal is felruházza a párját, amelyek nincsenek meg benne, és nagyon fáj, ha ez az illúzió szertefoszlik.

– De ezekből is lehet tanulni…

– Tanulni, azt lehet. Tanulni mindenből lehet.

– Rajong az asztrológiáért, ha jól tudom, saját kezűleg is készít horoszkópokat…

– Régen készítettem saját kezűleg, ma már számítógéppel csinálom. Imádom, szórakoztat. Hagyom, hogy a dolgok úgy legyenek, ahogy vannak, nem is lehet ezeket nagyon befolyásolni, de engem az asztrológia boldoggá tesz. Úgy látom, hogy rend van a világban.

– Rend? Hogy értve? A csillagokban?

– Globálisan. Ez az egyetlen dolog, amelyben rend van a világon. Bár a rendetlenség egyfajta rend, amelyben bízni lehet.  

– Szereti előre tudni a jövőt?

– Igen, de azt is szeretem, ha meglepnek. Hú, azt nagyon szeretem! De szeretek dolgokat befejezni, tudni, hogy valami rendben van.

– A befejezett dolgok pedig felkerülnek a polcra?

– Hol a polc? Van polc? Belül, persze. Amíg van polc, addig nincs baj. Picit másképpen látom ezeket a dolgokat, mint mások. Ha valami be van fejezve, az már megvan. Addig idegesítő, amíg nincs kész.

– Újabban egyre többet hallani a lányáról is, aki szintén színpadon áll, egy rockzenekar énekesnőjeként. Segíti ezen az úton?

– Néha fellép egy együttessel. Ő a frontasszony. Isteni hangja van, nem bánnám, ha énekelne, de ez nehéz kérdés. A keze is nagyon ügyes, alkalmazott grafikusnak tanul. Szerintem színésznő nem lesz.

– Talán jobb is így mindkettőjüknek…

– Ez biztos. 

– Újabb lemezre számíthatnak a rajongói mostanában?

– Ez most egy másik ipar. Megértem, hogy az emberek nem adnak ezreket egy lemezért, inkább letöltik az internetről, csak így nem lehet tudni, hogy mennyire szeretik a munkánkat. A letöltéseknek nincs nyomuk, nem látni, hogy melyik lemez sikeres igazán. Megélni végképp nem lehetne belőle. Nekem van más is, de annak, aki ebből él, annak nyilván fontosabb kérdés, és látom, hogy ezt meg kellene oldani valahogy.

– Azért remélem, hogy hallhatjuk még énekelni…

– A Mikroszkópon lesz egy estem, abban majd énekelek is. Be kell látni, hogy a kabaré nem női műfaj. Büszke vagyok, hogy azt gondolják, én konyítok hozzá.

– Színházi vagy újabb filmes tervek?

– Mindig vannak tervek, de ezekről akkor tudok beszélni, ha már kézzelfoghatóvá válnak. Nem kell még attól tartani, hogy utoljára lépek a deszkákra…

– A Heti Hetesben is láthatjuk még, ugye?

– Abban biztosan. Hogy ez milyen hosszú ideje fut már?! Hihetetlen. Tök mindegy, hogy a kabarét melyik nemzet találta ki, de hogy nekünk, magyaroknak jól áll, az biztos.