A Heti Hetes stábja hónapokig dolgozott egy nemes ügyön, melynek végére pénteken pont kerül. Mivel március elsején bevonták az egy- és kétforintosokat, a stáb gyűjtést hirdetett. Február 29-ig lehetett leadni náluk az érméket, a végösszeget pedig felajánlották a Gyermekétkeztetési Alapítványnak.
Az érmék hetekig áramlottak a stúdió szerkesztőségébe, szinte az egész ország megmozdult az RTL Klub műsorának felhívására.
Bár nagyobb áruházak, bankok, cégek is gyűjtésbe kezdtek, leginkább olyan helyekről érkezett felajánlás, ahol nincs sok pénz: egyre csak hozták a magánszemélyek, iskolák, óvodák, nyugdíjas klubok, honvédségi alakulatok, kórházi laborrészlegek az összegyűjtött forintokat. Természetesen a Heti Hetes szereplői is beszálltak és a kezdeményezéshez csatlakozott Magyarország egyik nagy áruházlánca is.
A stáb tagjai vállalták, hogy megszámolják a beérkezett érméket, mellyel hatalmas munkát vettek a nyakukba, naponta reggel nyolctól este tízig válogatták az egy- és kétforintosokat. Március elsejével számukra nem ért véget az akció, hiszen azóta is az összegyűlt pénzt szortírozták, számolták, lemérték, leltárba vették és szállították, szinte ki sem látszódtak a munkatársak a fémpénz kupacok mögül.
Rendhagyó formában is érkeztek felajánlások: egy strucctenyésztő megtöltött strucctojást hozott, katonák lőszertároló dobozokban hoztak pénzt, egy futárszolgálat pedig jelképesen motoros bukósisakot töltött meg forintosokkal. A határon túliak sem voltak restek: jött pénz Szlovákiából, Németországból, Romániából, Finnországból is.
A szerkesztőségnek meg kellett szerveznie a megszámolt mennyiség napi elszállítását, mert a födém nem bírta volna el a fémpénz hegyek elképesztő súlyát.
Március 7-én, 16 órakor az áruházlánc vezérigazgatója, Serge Gregori úr a Nagytétényi út 238. szám alatt található üzlete előtt átadja a stábnak az általuk kitett perselyekbe összegyűjtött pénzt, illetve az ezen felül az Alapítvány részére felajánlott másfél millió forint értékű élelmiszercsomagot. Az eseményre természetesen hivatalos a Gyermekétkeztetési Alapítvány vezetője, Király Gábor úr is, illetve az aznap esti felvételen szereplő hét nagyágyú: Bajor Imre, Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Jáksó László, Hajdu Steve, Hajós András és Farkasházy Tivadar is.