Hernádi Judit lányával sem adja ki magát a színpadon

2010.04.04.

Forrás: www.velvet.hu

Habár az Egy színésznő lánya című darabban együtt lép fel a színésznő saját gyerekével, az mégsem az ő életükről fog szólni. Az exdeathmetálos Tarján Zsófi inkább énekel és rajzol, míg Hernádira hárul a szöveg nagy része, és ez jól is van így.

Tavaly Verebes István megírta Maya című könyvét Hernádi Juditról és arról, miért nem lett belőle egy Ruttkai Éva. Alig egy évvel később viszont eddig leginkább zenészi próbálkozásiról ismert lánya, Tarján Zsófi vette a fejébe, hogy színpadra állna az anyjával, és az ötlet megtetszett a színésznőnek, annak ellenére, hogy ekkor még nem állt kész színdarab a rendelkezésükre. Hernádi egyedül azt kötötte ki, hogy Jaross Viki rendezze a darabot, aki aztán Verebes könyvét is felhasználva nemcsak megírta, de meg is rendezte az Egy színésznő lánya című előadást. Illetve még mindig rendezi, hiszen a premier csak április végén lesz.

Hernádi Judittal és Tarján Zsófival az ebből az okból tartott sajtótájékoztatón találkoztunk, ahol sok minden mellett arra is fény derült, hogy a darab nem önéletrajzi vallomás, mint ahogy azt először gondoltuk. „Verebes is saját magáról írta a könyvét, csak engem használt fel. Ugyan a Mayát vettük alapul, de ez valójában nem a mi történetünk. Se az enyém, se az övé” – kezdi Hernádi Judit a Velvetnek, majd mellette álló lányára mutat. – „Mégis motívumaiban hasonlít az életünkre. Csak hogy egyetlen példát kiemeljek, a darabban arról van szó, hogy ő nem ismeri az apját, ami nem igaz, hiszen a Zsófi ismeri, viszont az igaz, hogy olyan családban nőtt fel, ahol nem éltünk együtt az apával.”

Ének és rajz = létezés a színpadon

Tarján Zsófi a darabban nem beszél, inkább azzal foglalkozik, amihez igazán ért, azaz énekel és rajzol. A huszonnégy éves lány még keresgéli önmagát, volt már deathmetálos énekesnő a Cenobite nevű zenekarban, de a Balkan Fanatikkal is fellépett már, emellett grafikus, így ez a darab épp kapóra jött neki. „Sok mindenre választ ad a próbafolyamat, elsősorban az egoval kapcsolatos kérdéseket feszegeti, vagy keresi a választ arra, hogy miért áll ki az ember a színpadra. Mára rájöttem, hogy nem önmagamért akarok ott lenni, hanem az üzenetért, valójában a közönségért állok ki” - mondja. – „Anyám nagyságával emel engem, de a tanulófázis igen kemény volt, mert az rossz, ha valamit nem tudok úgy, ahogyan ő. Ráadásul meg kellett tanuljam az alázatot is, amire borzasztó nagy szükség van.”

Hernádi megjegyzi, hogy ő egyáltalán nem szól bele a próbafolyamatba, hiszen az a rendező dolga, de ahhoz feltétlen ragaszkodott, hogy ez a darab elsősorban ne róla, hanem a lányáról szóljon. „Én ezt már elrontottam, már a nevelést, most nem az én feladatom megmondani, mi hogy legyen. Azt akartam, hogy olyasmit csináljon amit tud, sőt lehetőleg jobban tud, mint én. Énekelni jobban tud, rajzolni is jobban tud, ezért is kértem külön, hogy szövege csak a végén legyen, nem is szólal meg az utolsó pillanatokig.”

Az Egy színésznő lánya írott szöveg, nélkülözi a rögtönzéseket, amiért Tarján Zsófi nagyon hálás, mivel mint elmondta, ahhoz, hogy ő rögtönözni tudjon, több év gyakorlásra lenne szüksége. „Ez az egész darab egy nagy lehetőség nekem, hogy akár énekes-grafikusként folytassam tovább, mert azt hiszem, továbbra is rajzolni, meg énekelni szeretnék, semmiképp nem akarok színésznő lenni. Valamiért nincs bennem meg, hogy kiálljak az emberek elé, és írott szöveget mondjak. A szerepem tulajdonképpen az, hogy létezzek a színpadon, ami már magában is baromi nehéz, de ez azért nem én vagyok, ez egy szerep. Egy kicsit elvarázsolt, a saját maga világába borult hippilány szerepe.”

Hernádi is úgy véli, hogy hiányzik lányából az érdeklődés a szöveg mögött rejlő lehetőségek iránt. „Nem izgatja a színészet, mert egyelőre nem akarja megtalálni magát az írott szöveg mögött, de ez még kialakulhat.”

Nehéz kamaszkor

Anya és lánya kölcsönösen sokat tanultak egymástól a próbafolyamat alatt, Hernádi szerint természetes, hogy ő is megtudott olyan dolgokat, amikről korábban nem is álmodott. „Az ember mindig egymást tanítja, hiszen egymás tükrei vagyunk, nekem pedig rengeteg tanulnivalóm van Zsófitól. A színpadon most visszatükrözi a rossz tulajdonságokat, amiket ő bennem látott. Így amikor látom magamat benne, akkor utána talán ki tudom magamban javítani ezeket a dolgokat, és persze ő is fordítva. Közelebb is kerültünk most egymáshoz, mert a kamaszkor nagyon nehéz volt. Furcsa mód én voltam lázadó, Zsófi pedig a sértődött, aki mufurcként bevonult egy sarokba.”

Tarján Zsófi barátai nem csodálkoztak azon, hogy a lány az édesanyjával készül színpadra állni, a lány szerint tisztában vannak azzal, hogy a színésznővel jó lehet együtt dolgozni. Kérdésünkre, hogy mégis mennyire adja ki magát az ember – különösen a színésznő lánya, aki kvázi civilként csöppent a világot jelentő deszkákra –, Hernádi elmondja, azért is jó játék a színház, mert minél több titkot árul el az ember, annál több marad neki.

„A színház mindent átlényegít. Az ember saját magáról beszél, de mégse. Ez egy furcsaság. Nem félek attól, hogy kibeszélem magam, mert hiába, minél több valódit mond az ember magáról, annál több marad.”