˝A boldogság egyik alapja, hogy az ember önazonos legyen.˝ - Exkluzív interjú Hernádi Judittal

2012.03.13. – Aigner Iván

Forrás: http://www.zene.hu

Fehér holló, aki természetességével, őszinteségével, humorával, sokszínűségével és nem utolsósorban kivételes tehetségével vált a magyar közélet széles körben pozitív megítélésű ikonjává. Exkluzív beszélgetés Hernádi Judittal...

A tartós és valós népszerűség a minőségi, értékalapú alkotásokat és megnyilvánulásokat produkáló emberek kiváltsága. Ez esetben a köztudatban való maradás nem bulvárbotrányok sorozatával indukált, hanem a magát elfogadó és belső késztetését megélő, átadó, valamint a hivatását alázattal gyakorló ember őszinte kommunikációjának eredménye. Amikor pedig ez a jelenség generációkat érint meg, akkor nézünk szembe Hernádi Judittal.

A Whitney Houstonnal való találkozásom döbbentett rá arra, hogy az esthajnalcsillagszerű, földi teremtmények – anélkül, hogy az emberek tudatában lennének ennek – attól válnak a tömegek számára vonzóvá, hogy bár a halhatatlanok klubjának tagjai, megőrizték emberségüket, közvetlenségüket, megközelíthetőségüket. Ehhez az elithez tartozik az ország „Jucija”, akivel volt szerencsém mélyebben elbeszélgetni.

–  Mit nem mondana soha?

–  Jézusom! Ilyen kérdések lesznek?

– Nem.

– Ja, hogy a Sohase mondd! Nem tudtam elképzelni, mire akart célozni. Már kimegy az ember fejéből. Amúgy ez azért érdekes, mert azt gondolják, a frappáns válaszok nagy mestere vagyok. Megmondom őszintén, nem vagyok az. Csípőből nem lököm, csak ha kedvem van hozzá.

–  Azért szerintem sokunknak Hernádi Juditról azonnal a Sohase mondd című sláger jut eszébe.

– Szép dolog, hogy te emlékszel; ebből lehet látni, hány éves vagy. Furcsa, de korosztálytól függetlenül valami fontosat érintett meg az emberekben.

–  A bőr alá futó, bársonyos dallamot a különleges szövegével egy hiteles előadó tette felejthetetlenné. Mennyire tükrözi a saját életét, akkori énjét?

– Valóban különleges szöveget írt Verebes István Döme Zsolt zenéjére. Abból a szempontból hiteles előadója voltam ennek a szövegnek, miszerint én sem gondolom, hogy olyan falakat kellene felépíteni magunk elé, amelyekre azt mondjuk, ezeket nem lehet áthágni. Bár a falak segítenek az embernek tájékozódni az életben, de arra is valók, hogy előbb-utóbb áttörjön rajtuk. Ez társadalmilag is így értendő – minél keményebb falakat húznak fel, annál hamarabb kell lerombolni –, de belül is így van: ha valaki nagyon kemény elveket állít fel magának, akkor előbb-utóbb ráfázik, és be kell látnia, nem biztos, hogy a dolgok úgy vannak, ahogy elképzeli. Én ezt vettem észre. Időről időre ki kell jelölni bizonyos határhelyeket; csak azt nem szabad elhinnie az embernek, hogy van egy pont, amelyen túl már mindig azon falak mentén fog járni, azon elvek mentén fog gondolkodni, amelyeket most jónak lát.

–  Az egyik legizgalmasabb és legtehetségesebb magyar színésznő, aki a pódium számos aspektusában (színészet, politikai-közéleti kabaré, zene, véleményformálás) bravúrosan teljesít. Ez egy örök szerelem?

–  A színész azért lesz színész, mert színház van. Az összes többi járulékos feladat. Az elmúlt tíz évben a televízióban, nagy általánosságban heti egyszer szerepeltem, amit nagyon sokan láttak; ám ettől függetlenül az életemet nem ez teszi ki nagyrészt, hanem a színház, ahol a hét fennmaradó napjaiban szerepelek. Engem ez tart karban. Sokkal kevesebben látják, de ez nem zavar.

–  Hazánkban a sztárság fogalma elcsépeltté vált, sokkal inkább híres és/vagy hírhedt emberek gyülekezete mind a művészvilág, mind a szórakoztatóipar. Ha azonban a sztárság valós értelmét vesszük – azaz példamutatás, egyediség, titokzatosság, izgalmasság extravaganza –, itthon az első gondolatom Hernádi Judit.

– Az a típus, akiről sztárként gondolkodunk – aki több embert, nagyobb piacot szólít meg –, Amerikában, Nyugat-Európában valóban tud egy olyan életvitelt folytatni, ami a jelenséggel együtt jár. Nálunk ezt a szót gyártották. Itt nem lehet valaki sztár. Molnár Gál Péter mondta, hogy az nem olyan nagy baj, ha valakinek gerince is van a színészethez.

–  Az életében milyen az ösztönösség és a tudatosság aránya?

– Az ösztöneim remekül működnek, és soha nem bántam meg a hirtelen döntéseimet. Nagyon jól súgnak nekem; aztán próbálom az agyammal megérteni, mit és miért kellene tennem, vagy nem; majd ezt a kettőt – ami nálam együtt jár – összhangba hozom. Az ösztöneimnek hiszek, mert eddig bevált.

–  Az sem véletlen, hogy a Csillag születik újdonsült zsűrijének egyetlen őstagja. Minek tudja be ezt a népszerűségről árulkodó jelet?

– Ez egyfelől megtisztelő, másrészt pedig mind a korábbi, mind a mostani három zsűritársamat nagyon szeretem. Azonban attól, hogy ők egészen mások, én is más leszek; de azért rám lehet ismerni. Arra vagyok büszke, hogy alkalmasnak találnak, és én is alkalmasnak gondolom magamat arra, hogy rugalmasan alakuljak a dolgokhoz. Emellett van egy képesség bennem arra, hogy rá tudjak hangolódni másokra – hozzáteszem, ha akarok. Elég régóta nem vagyok társulati tag, mégis mindig úgy éreztem, hogy az összes munkapartnerem a társulatom. Ez egy picike ország; lehet apró darabokra törni, de mondhatjuk, hogy egy társulat van.

– Mekkora jelentőséget tulajdonít a feltörekvő művészgeneráció(k) felé történő iránymutatásnak? Milyen szerepet tud vállalni ebben?

– A Csillag születik mindenképpen egy nagy lehetőség, amiből az, aki bejut a tévébe, később profitálhat. Nem feltétlenül muszáj megnyerni egy ilyen tehetségkutató versenyt, hogy az ember később a karrierje kezdeteként tekintsen vissza rá. Azonban manapság elengedhetetlen segítség az embernek látszódni a tévében.

Azt gondolom, a fiatalság minden körülmény között megtalálja a maga útját. Érdekesség nézni, hogy vannak divatok: most például eltűntek a versmondó lányok, helyettük sok a rapper, elektro boogie-s és hiphopos. Nem gondolom azt, hogy a fiatalságnak ugyanannak a leképezése lenne a dolga, amilyenek mi voltunk. Sőt, a saját útját kell megtalálni. Mások lesznek. De ez miért lenne baj? Ez a fejlődés útja. Sosem hittem abban, hogy a „mai fiatalság” gyengébb lenne a réginél. Ez nem igaz. Más. Engem pedig rettenetesen szórakoztat, hogy más, és örülök, hogy nézhetem.

–  A zene, az éneklés lelke szerves, elidegeníthetetlen része?

–  Végül is azzá vált, mert nagyon szeretem. Van is egy műsorom, amit egy kis zenekarral szoktunk előadni.

–  Ez a műsor, a Több mint koncert mit takar?

–  Főként én beszélek; ennek ellenére a közönséggel való beszélgetésnek mondanám, hiszen reflektálok arra, ami abban a pillanatban, ott történik. Bár ez egy szerkesztett műsor, amelyben énekelek, verset mondok, sok szempontból mégis improvizatív. Imádom csinálni.

–  Milyen beteljesületlen álmai vannak „Mayának”? [Utalás Verebes István Maya című, Hernádi Judit életét a fikcióval társító könyvére. – A szerk.]

– Állandóan utazni szeretnék. Ha van pár napom, egy barátnőm megszervez kettőnknek vagy néhányunknak egy kis utat. Hihetetlenül élvezem, és örülök, hogy ilyen ismerőseim vannak. Ezt az élet ajándékának fogom fel.

–  A boldogsággal milyen viszonyt ápol?

–  Szerintem ugyanolyan viszonyban vagyok a boldogsággal, mint bárki más, de lehet, hogy jobban. A boldogság egyik alapja, hogy az ember önazonos legyen, ne legyen túl sok tévedése a saját megítélésében. Ezt folyamatosan kell ellenőrizni, mert az ember állandóan változik. Tudni kell, hogyan ítélnek meg mások, illetve, hogy az, amit magamról képzelek, mennyiben azonos azzal, amit mások látnak. Ezt egyensúlyban kell tartani. Egyfajta lélekápolás, ami nem olyan nehéz, csak vannak benne nehéz pillanatok. A boldogság ennek a függvénye.