Az utolsó hősszerelmes (I. kritika)
Az életnél jobbat senki nem talált ki
2013. február 7.
Neil Simon-komédia a Játékszínben: szerelmi játszmák színe és visszája
Gallusz Nikolett, Hernádi Judit, Horváth Lili és Hajdú Steve főszereplésével látható Az utolsó hősszerelmes című Neil Simon-vígjáték a Játékszínben.
A három felvonásból álló komédiát az angol színpadi szerző egyik legsikerültebb darabjaként tartják számon, nem is véletlenül. Korunk szerelmi játszmáinak fogásait, érveit, gondolatsorait mutatja be, és olykor fordítja ki jellemző humorával. Most Menczel Róbert finoman kidolgozott díszlete és Louis Armstrong zenéje ad teljesebb keretet a darabnak a Játékszínben.
A negyvenes éveinek végén járó halvendéglős, Barney Cashman szerepében Hajdú szeretni való, bolondos férfit mutat a nézőnek, aki huszonhárom év házasság után szeretné magát valami újban kipróbálni és kis változatosságot csempészni megszokott életébe. Első kísérletét még kettő követi, a végén persze főhősünk rádöbben: az igaz szerelem jelenti számára a legfontosabb kalandot.
Hernádi Judit az igazi, ám kiégett nő, aki nem riad meg egy légyottól – elvégre amúgy is jut minden napra egy. Spontán szórja a poénokat, a darabban a legerősebben ő van jelen, figurája az erős dohányosé, aki nem veti meg az italt sem, mégis emberi marad, annak ellenére is, hogy nem „lelkizik”, inkább a tettek embere. Viszont a Hajdú Steve által alakított vendéglős ugyanakkor „valami finomra és szépre vágyik”.
Később színre lép a minden férfi áldozatának szerepében tetszelgő bombanő, aki ragaszkodik butaságához – nyilván, mert ettől talán még vonzóbbnak tűnik. Gallusz Nikolett még énekhangját is megcsillogtathatja a bárénekesnő szerepében, bár a sikertelen meghallgatásról érkező, „zöld festékes”, cigarettát füstölő leányzó szájából elhangzó poptöredékek inkább csak megmosolyogtatják a nézőt.
A Bobbi Michele által hozott lendület odalesz a harmadik felvonással, amikor Horváth Lili Jeanett Fisher szerepében a feleség legjobb barátnőjeként érkezik a Barney által megadott címre.
A hideg és depressziós nő szerint a világon összesen három melegszívű és erkölcsös embert sem lehet találni. Barney megpróbálja megcáfolni, igyekezetének hála nagy mennyiségű nyugtató fogy, és biztatásként elhangzik: az életnél még senki nem talált ki jobbat.
Hrecska Renáta
Forrás: http://www.magyarhirlap.hu
|