|
Római vakáció (I. kritika)
Római vakáció Szentendrén
2013. július 25., csütörtök
Bizonyára senkinek sem kell bemutatnunk az Audrey Hepburn és Gregory Peck főszereplésével készült, 1953-as kultikus filmet, a Római vakációt, mely elindította az Anna hercegnő szerepét játszó bájosan filigrán színésznőt a világhírhez vezető úton. A filmes világ díjak tömkelegével jutalmazta az akkori gyakorlattól eltérően teljes egészében Rómában forgatott filmet, melyben az örök város harmadik főszereplőként végigkíséri főhőseink útját. Idén nyáron Szentendre veszi át Róma szerepét, hiszen az Orlai Produkció gondozásában, a Szentendrei Teátrumban elevenedik meg a szabadlelkű hercegnő és a hírhajhász újságíró története, ezúttal Tenki Rékával és Fekete Ernővel a címszerepben.
A kékvérűek élete könnyűnek tűnhet. Gazdagnak születnek, gyönyörű ruhákban járnak, csodálatos ékszereket hordanak, és sosem kell dolgozniuk a megélhetésért. A kislányok imádnak hercegnő jelmezekbe bújni, a Disney saját franchise rendszert épít kedvenc koronás hölgyeire. A valóság azonban egészen más. Évszázadok során előre elrendezett érdekházasságok, kötelező megjelenések és az udvari etikett szigorú betartása jellemezte az arisztokrácia életét. Ebből az életből lesz elege Anna hercegnőnek, aki a véletlenek közjátéka folytán a Rómában élő amerikai újságíró, Joe Bradley társaságában köt ki.
Tévedünk, ha azt hisszük, hogy a Cole Porter dalokkal fűszerezett zenés játék csupán könnyed szórakoztatással fog szolgálni. A Pelsőczy Réka által rendezett előadás eleve darab a darabban, hiszen nem csupán Anna és Joe története bontakozik ki előttünk, hanem az őket játszó színészek kapcsolata is, valamint a helyszínül szolgáló stúdió mindennapjaiba is betekintést nyerhetünk.
Vereberg bárónő és az őt játszó színésznő szerepében Hernádi Judit igazán megnyerő alakítást nyújt. Egyszerre láthatjuk a komikát, a famme fatale-t, a fényét vesztett dívát. Ő bátorítja Annát arra, hogy keretek között ugyan, de fedezze fel a várost, "kísérletezzen", éljen egy kicsit. Később ezt megbánja, hiszen az ő dolga lesz előkeríteni akár a föld alól is a szökött hercegnőt. Szikszai Rémusz számára Irving Radovich, a spíler fotóriporter alakja igazi jutalomjáték, hiszen nem ő áll a középpontban, mégis mindenhol ott van, és igazán jó helyzetkomikum kapcsolódik a megjelenéseihez. Mellékszereplőhöz képest - nem szeretem ezt a szót, az angol supporting actor, azaz "segítő színész" kifejezés szerintem helytállóbb - abszolút karizmatikus megjelenéssel rendelkezik, így Fekete Ernővel karöltve két fajsúlyos férfi karaktert is kapunk.
Megmondom, őszintén, Tenki Rékát és Fekete Ernőt nehezen tudtam ebben a zenés játékban elképzelni, mert ezidáig csupán komorabb, vagy ha úgy tetszik komolyabb hangvételű művekben láttam őket. Tenki Réka külsőre nem teljesen Audrey Hepburn, de kecses mozgásával, vékony, légies alkatával, gesztusaiban nagyszerűen hozza az arisztokrata neveltetésben részesült lányt. Naiv, vágyik az életre, egy fagyira, egy kis sétára, ami más, közrendű emberek számára bármikor megtehető. Anna sorsa teszi komplexebbé a darabot holmi "éneklünk, táncolunk, mindenki boldog" mókázásnál. Szurkolunk neki, hogy megtehesse, amire vágyik, de miközben látjuk, belül tudjuk, hogy ez nem tarthat örökké, neki kötelességei vannak, egyszerűen más a sorsa. Persze a végkifejletet nem árulom el, ami még azoknak is tartogat meglepetéseket, akik látták a híres filmet.
Fekete Ernő nagyszerűen hozza a hűvös, kissé fölényes színészt, majd a motivált, az életet habzsoló, nőfaló Joe-t. A zenés-táncos számoknál látszik ugyan, hogy nem egy született buffó (táncos-komikus az operettekben - a szerk.), de esetlensége, kisfiús bája igazán szerethetővé teszi a figurát. Önző indokkal ismeri meg ugyan Annát, mégis jellemfejlődést tapasztalhatunk nála, amikor az 'egyéni nyereség - a másik megkárosítása' mérleg két nyelve között őrlődik. Fenntartásokkal néztem tehát elébe kettősük játékának, és abszolút pozitívan kellett csalódnom, hitelesek és aranyosak együtt.
Sokféle motivációjú nézőnek tudom tehát ajánlani az előadást. A zenés játékok szerelmeseinek, a Római vakáció rajongóinak, azoknak, akiket érdekel a gazdagság és a rang árnyoldala is, valamint mindenkinek, aki szereti Hernádi Juditot, Szikszai Rémuszt, Tenki Rékát és Fekete Ernőt, mert most sem fognak csalódni a neves színészek alakításában.
Forrás: http://kulturgengszterek.blogspot.hu/2013/07/romai-vakacio-szentendren.html
| |