RÓMAI VAKÁCIÓ - Belvárosi Színház                                            

Paul Blake zenés játékát általában ismerjük. A Belvárosi Színház üdítő estén eleveníti fel emlékeinket, számos színfolttal gazdagítva a kedves történetet Zöldi Gergely fordításában. Paul Blake dalait is szívesen meghallgatjuk. Ha nem tudnánk, hogy hölgy rendezte (Pelsőczy Réka), a „női kezet” itt-ott akkor is éreznénk az egyes gazdag részletekben.

Lepusztult terem fogadja a nézőt, mint kiderül, ez egy próbaterem a filmforgatáshoz. Keretjátékkal van tehát dolgunk: a Római vakációt próbálják – folyamatosan. Hol bele tudjuk élni magunkat a történetbe, hol a próbafolyamat esetlenségeit élvezzük.

Olaszország, Róma. Nem könnyű a nézők elé varázsolni az amúgy sem túl nagy színpadon. A mindig üres zsebű újságírót (Joe Bradley – Fekete Ernő), a klasszikus olasz fodrászt (Nagy Dániel Viktor – és még számos más, olasz karaktert alakít), a „grófnőt” (Hernádi Judit) a szegényes teremben. És persze a mindig komoly, kissé kimért rendezőt (Márton András).

Mégis összeáll az egész. A grófnő, aki egyébként a rendezőhöz „tartozik”. Hernádi Judit alakítása külön fejezet lehetne az előadásban.

Mozgalmas, pergő az előadás (két részben játsszák). A fiatal Anna hercegnő (Tenki Réka) valódi életről ábrándozik, kísérletezésre buzdítja a grófnő is. A kísérlet Rómában, a hercegnő európai körútjának utolsó állomásán túl jól sikerül: a folyton kölcsönkéregető újságíróval Anna valóban megismerheti a várost. Egy csodás motorkerékpáron, mely szinte egyhelyben áll, a „fotográfus” (Szikszai Rémusz) tologatja, fordítgatja olykor – mégis mozgalmas. Játékkal, tánccal, énekkel, vetítésekkel, érzelmekkel.

De lokálban is járunk, ahol egy női táska (a színésznő – Cseh Judit alakításában – retikülje) szintén izgalmas szerepet kap. De főként a grófnő fellépése énekével, amelyre azonban már senki nem figyel, hiszen Annának – aki Ányaként mutatkozik be az újságírónak, miközben az pontosan tudja, hogy Anna hercegnő trónörökössel van dolga – meg kell küzdenie a „támadókkal” szemben…

Árnyékként követi őket a fotográfus a titkos öngyújtó-fotó masinájával. Nagyszerű leleplező képek készülnek Anna-Ányáról. Csak éppen a sztori nem készül el hozzá: Joe Bradley természetesen nem hajlandó megírni, nem adja ki a lányt a bulvársajtónak, ott marad üres zsebbel. Aztán a fotós sem adja ki a képeket: az ünnepélyes-hivatalos sajtófogadáson a leleplező képek visszakerülnek a lányhoz, aki életében először – és feltehetően utoljára – vakációzott, éppen Rómában, májusban, a szerelem havában.

A szinte romosnak ható teremben (filmstúdióban) egészen oldalt, elrejtve, egy halom „cucc” mögött, valahol van egy zongora (pianino). Nem is látjuk. Mögötte pedig zongorista, őt is alig vesszük észre. Ragyogó megoldásokkal – Joe a nézőkkel szemben, a levegőben játszik, miközben megszólalnak a hangok. Másik oldalon egy nagy kék hűtőszekrény szerű valami áll – ez most zuhanyozóként „működik”. A színpadon folyamatosan mozgatják a nagy lapos fehér, vagy újságokkal beragasztott fal-díszleteket, asztal gurul, miegyéb. Az asztal egyébként ágyként is jól funkcionál. (Díszlet: Kalmár Bence.)

Olasz szavak, mondatok hangzanak el olaszos temperamentummal. Anna keveset ért „olaszul”, ami külön kellemes humorforrás olykor. Nagyon olasz a „srác” még mozgásában is.

Tenki Réka igazi hercegnő még félálomban is, miközben hús-vér, kíváncsi, élni vágyó fiatal lány. A csaknem kiégett újságíróba is visszatér lassan az élet.

Cseh Judit szerepe szerint igyekszik színes filmben szerephez jutni, szinte bármi áron. Vagy mégsem egészen? Anna számára mindenesetre ő is jó tanítómesternek bizonyul.

Kedvesek a jelmezek is (Tihanyi Ildikó), kellően nagy a kontraszt Anna egyszerű ruhája és a sajtófogadáson hordott ruhája között. Az újságírók kellően lezserek, a grófnő „átalakítása” pedig kiváló paródiája a mostani „átváltoztatjuk” műsoroknak.

Számos mozgalmas, figyelemreméltó részletet élvezhetünk még az előadás során.

Koreográfia: Fejes Kitty. Zenei vezető: Puskás Péter. Vetítés: Varga Vince.

A tapsrendben helyet kap a díszletmozgató fiatalember is (nevét, sajnos, nem tudjuk). Megjelenése az előadás végén szinte megható.

Az előadás az Orlai Produkciós Iroda, a FÜGE és a Szentendrei Teátrum együttműködésével jött létre.

Budapest, 2013. 10. 29.

Györgypál Katalin

Forrás: Kláris újság