Színpadon is működik a Római Vakáció
2013.11.10.

A Római vakáció a filmtörténelem egyik legkedvesebb romantikus alkotása, melynek története a mai napig képes megmosolyogtatni bennünket. A William Wyler által rendezett film azonban nemcsak a nézők, de a szakma körében is elsöprő sikert aratott, mikor 1953-ban a mozikba került: 3 Oscar-díjat vitt haza (többek között Audrey Hepburn, aki ezzel a filmmel debütált a széles vásznon, a legjobb női főszerepért és Wyler a legjobb rendezésért). Augusztus 27-én volt 60 éve, hogy a film a közönség elé került, és ez alkalomból a Belvárosi Színház és az Orlai Produkciós Iroda úgy döntött, ismét leporolták Anna hercegnő és Joe Bradley történetét, és életre keltik őket a színpadon is.

Az említett színház egyik múlhatatlan érdeme, hogy számos filmes remekművet volt képes az elmúlt pár évben úgy színpadra helyezni, hogy az hasonlóan sikeresen működött, mint a széles vásznon – emlékezzünk csak a Kramer kontra Kramer vagy az Esőember adaptációjára. A Római Vakáció esetében sem tévedtek.

Pelsőczy Réka rendezése tökéletes kikapcsolódás azok számára, akik kedvelik a könnyed hangvételű, és egyszerűen bájos történetet. A kötelességeibe belefáradt Anna hercegnő körútjának legutolsó állomása Róma, ahol azonban nem csupán a protokoll által előírt megjelenések és események várnak rá. A fiatal hercegnő egyetlen vágya, hogy kikapcsolódhasson, és felfedezhesse magának az új várost. Így kalandútra indul inkognitóban, ahová elkíséri őt egy amerikai újságíró is, aki először a pénzt, később azonban már a lehetséges szerelmet látja meg a hercegnőben… Na de mit fog ehhez szólni a palota?!

Hasonlóan sikeres filmes projekteket nem kis kihívás színpadra adaptálni, a Római Vakáció esetében azonban nem volt szükséges se túl komplex megoldásokra, sem pedig szájbarágós, egyértelmű díszletre, áthallásokra. Azt a hangulatot, amit mindezek alátámasztottak volna, a színészek teremtették meg. Nem csekélység, hogy egy ilyen grandiózus – „színes”, sok helyszínen játszódó és több szálon futó – történet hangulatát az elejétől kezdve a végéig ilyen egyenletesen fenntartsák, és egy pillanatra se engedjenek el bennünket. Ha nem is tökéletes, de minden szempontból kerek egész előadást kaptunk, a felvezető énektől, a végén az ajtó becsapódásáig és fények kihunyásáig. Mindezt ügyesen tartották fenn olyan apróságok, kis részletek, mint a mozgó válaszfal, egy láthatatlan zongora, illetve legnagyobb részben Cole Porter dalai. Újabb briliáns pont, a “film a darabban”, azaz hogy a történet egy filmforgatásba ágyazva jelenik meg előttük, amit néha szakít meg egy-egy szünet, igazítás, rendezői instrukció.

És ha már „színes”, azt valóban úgy értem, hogy több szempontból is szórakoztató, és ami még fontosabb, helytálló volt. Zenés előadás esetében a színészeknek nemcsak a prózai szöveg előadásában, de a dalok eléneklésében is el kellett kápráztatniuk minket. Ez volt a másik olyan tulajdonsága a darabnak, ami igazán bájossá avanzsálta mindezt. Ha a cselekmények elfáradtak volna, érkezett a zongoraskála és egy kellemes táncos koreográfia, ami szintén próbára tehette a művészek előadókészségét.

Tenki Réka az elmúlt években számos szakmai elismerést vehetett át a POSzT-tól kezdődően a Színikritikusi díjátadóig, és valóban egyértelmű, hogy a fiatal színésznőnek biztos helye van a pályán, még akkor is, ha ebben a szerepben nem alkotott kiemelkedőt. Fekete Ernővel bár kedves párt alkottak a színpadon, közel sem voltak olyan meggyőzőek, mint a Színművészeti Egyetem hallgatója, Nagy Dániel Viktor, aki meglepően erős alakítást hozott és széles színészi eszköztárat tudott megcsillogtatni az előadás során. Hernádi Juditnak pedig már akkor is erőteljes tekintélye és jelenléte van a színpadon, ha még meg sem szólal. Ő az, akinek neve az idősebb korosztályt csalogatja be az előadásra, és ugyanolyan sikert arat közöttük, mint negyven évvel fiatalabb nézőknél.

Ha nem is jobban, de legalább olyan jól működik a Római Vakáció a színpadon, mint filmen, de persze mindenképpen érdemes feljegyezni, hogy miként akarunk értelmezni vagy elemezni egy ilyen előadást. Vannak jelenetek, pillanatok, amik hatásosabbak élőben, és olyanok is, amik jobban működnek, ha kamerákon keresztül látjuk őket. Mindkét művészetnek megvan a saját és egyedi stílusa, no meg számtalan előnye is, és ez a darab esetében is igaznak bizonyul. A maga nemében azonban kiemelkedő, és sokszínűen szórakoztató a Belvárosi Színház új előadása, fiataloknak és idősebbeknek egyaránt. Amint pedig elvárunk egy ilyen alkotástól – szakítson ki a hétköznapok szürkeségéből, szórakoztasson és nevetessen, repítsen el Rómába és száguldjon velünk egy Vespán – azt maradéktalanul megkapjuk.

Pál Zsófia

Forrás: http://www.kulton.hu