Félelmeiről és a Heti hetesről is vallott Hernádi Judit
2014.07.26.

Budapest - Színészt játszani a színésznek hálás feladat, de egy rákbeteg színész szerepe komoly kihívás. A Happy Endingben Hernádi Judit (58) is ezzel a feladattal szembesül, de mint mondja: embert sem kell ölnie ahhoz, hogy jó gyilkos legyen a színpadon. Hernádi, amióta kiszállt a Heti hetesből, színházi feladataira koncentrál, amiből szerencsére van bőven. Ám a szakma helyzete a mai napig aggasztja.

A Happy Endingben egy rákbeteg színésznőt alakít, akinek el kell döntenie: kezeltesse magát vagy fogadja el a sorsát. Kemény téma, nem is biztos, hogy könnyed nyári szórakozásnak való.

Hernádi Judit: - Pedig szórakoztató előadás lesz, legalábbis annak van szánva! Különös darab, prózai revünek hívják, ami teljes mértékig illik rá. Ugyanakkor tényleg fontos témáról szól, amiről nem nagyon szeretünk beszélni. Pedig aki megszületik, az el is megy egyszer.

Halálos beteget játszani megterhelő dolog lehet, hisz egy kicsit a saját halandóságával is szembesíti a színészt.

- Nyilvánvalóan megterhelő, de nem úgy, ahogy gondolják. Nem kell embert ölnöm, hogy gyilkost játsszak, és rákosnak sem kell lennem, hogy eljátsszak egy beteg embert.

Szokott rangsorolni könnyebb és nehezebb szerepek között?

- Nem szoktam, és nem is kell. Jó szerepeket játszottam világéletemben, és nem mindig a nagy szereppel jár a legtöbb nehézség. Sok alakítással megküzdöttem. Amikor előtte állok egy próbafolyamatnak, mindig úgy érzem, mintha először futnék ennek neki, mintha újra és újra elölről kezdeném a szakmát. Még most is előfordul velem, hogy esténként, mielőtt belépek a színpadra, belém villan, hogy én ezt nem merem megcsinálni, ez nem fog menni.

Aztán persze nyilván megy. Van szerepálma?

- Az álommal az a baj, hogy néha valóra válik. Ha volt is szerepálmom, túl vagyok rajta. Egy magam korú színésznőnek milyen álma lehet még? Nincs már olyan nagyon mit eljátszani, legfeljebb negyvenéves korig.

Az utóbbi években rengeteget beszélnek a színházi szakma válságáról, meg arról, hogy ebben a szakmában sokan élnek létbizonytalanságban. Ön mennyit foglalkozik ezzel a kérdéssel?

- Foglalkoztam ezelőtt tíz évig, aztán megcsömörlöttem picit. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem állok oda, ha úgy érzem, oda kell állnom. De ez már nem az én harcom, az igazi, életért folytatott harc már nem az enyém. Nem az én jövőmről van szó. Persze felelősséget érzek a következő generációkért, de ez a küzdelem már nem a mi korosztályunké. Nagy fájdalom ez nekem, szabályosan fizikai nyomást érzek a lelkemen, a szívemen, amiért kifutott ez a lehetőség, és nem tudunk tenni semmit.

Ha mégis küzdene, miben látná a megoldást?

- Nevén kéne nevezni a dolgokat. Nem szabad demokráciának hívni azt, ami nyilvánvalóan nem az.

Ön érzi ezt a színészeket egyre inkább fenyegető létbizonytalanságot?

- Nem, most nem, sok munkám van, egész nyáron járjuk az országot az Orlai Produkcióval, a 8 nővel is megyünk Debrecenbe, és már az őszi bemutatómat is tudom. De tavaly azért volt bizonytalanság, amikor otthagytam az RTL Klubot, és úgy tűnt, a Játékszínnek is vége. Akkor egyetlen darabom maradt az Orlainál, amiből volt havonta egy előadás. Ez már ok lenne a bizonytalanságra, de nem féltem. Egyfelől így vagyok összerakva, másfelől volt valamennyi tartalékom. Nagyrészt magamért felelek már, a lányom felnőtt, ha nem tudom többet támogatni, talán nem is baj.

Miért hagyta ott a Heti hetest?

- Mert elég volt. Ráadásul bekerült egy folyamatosan lefelé menő ágba. Szeretem tudni kimondani, hogy vége. Már előbb is tudtam, hogy ez lesz, de amikor átkerült a műsor egy kevésbé nézett csatornára, bekerült egy szekrénybe, azt már nagyon nem szerettem. Ez a fajta meghajlás, mint látjuk, az RTL Klubnak sem jött be. Gyengébb a nézettség, mégis meghagyták, csak úgy maguknak, mutatva, hogy van sajtószabadság, amikor nincs. Én nem ilyen típus vagyok, nem tudom elkenni a dolgokat.

Nem hiányzik?

- Borzasztóan szeretem őket, a kollégákat, akikkel évekig együtt csináltuk, de nem hiányzik. Úgy érzem, ez már nem ugyanaz, a lényege elveszett, már nem vezet sehova. Már csak egy szórakoztató műsor. Amiről nem ők tehetnek.

Azt mondja, rengeteg a munka nyáron is. Azért jut idő pihenésre?

- Igen, tíz napra elutazunk a nővéremmel a tengerhez. Nem szoktunk, de ez egy ilyen nyár.

Lányával, Zsófival nem nyaralnak együtt?

- Néha előfordul, de nem jellemző, ő már a maga útját járja. Tizenkilenc évesen elköltözött otthonról, és nagyon szépen ível a pályája, a HoneyBeast együttessel rengeteg fellépésük van. Büszke vagyok rá, boldog, és nagyon hálás a sorsnak, hogy így alakult. Ebből látszik, hogy ez már nem rólam szól, itt van az új erő!

Kozák Ágnes

Forrás: Blikk (http://www.blikk.hu)