„Akkor szeretek pihenni, amikor kedvet érzek hozzá”

Megjelent: A Fanny c. lap 2019.10.30-i számában

Vérbeli színésznő, szimpatikusan vagány, szókimondó díva, ráadásul remek humora van. A színházi munkák közben már visszafelé számolja a hónapokat januárig, merthogy az utazás a legfőbb szenvedélye. Hernádi Judittal beszélgettünk.

Egy barátságos francia buldoggal érkeztél az interjúra. Lajossal láthatóan összeszokott párost alkottok.
- Gyakran vigyázok a lányom kutyusára, főleg nyáron, illetve a koncertszezonban, mert akkor Zsófinak (Tarján Zsófia, a Honeybeast együttes énekese – a szerk.) sok a dolga, rengeteg fellépése van szerte az országban és olyankor besegítek neki. Annyira szeretem ezt az állatot és olyan jó érzés, hogy ő is ragaszkodik hozzám! Ugye, Lalikám, szépségem?!
Szeptemberben két színházi premiered volt, de nyáron sem pihentél.
- Az Orlai Produkcióval júliusban mutattuk be a Becéző szavakat a Szentendrei Teátrumban, augusztusban pedig elkezdtem próbálni a Mi történt Baby Jane-nel? című darabot a Hatszín Teátrumban.
Nem túl fárasztó úgy évadot kezdeni, hogy kvázi egymásba folyik a két szezon?
- Már ötödik éve dolgozom végig a nyarat, ezt mégsem panaszként mondom, mert nem gondolom, hogy a szabadságot, feltöltődést évszakhoz kell kötni.
Azért a színházi évad eléggé behatárolja a lehetőségeket.
- Az az igazság, hogy több mint harminc éve részben emiatt lettem szabadúszó. Én akkor szeretek pihenni, amikor kedvet érzek hozzá, vagy amikor szükségem van a lazításra, és egyáltalán nem biztos, hogy ez pont a nyári időszakra esik. Már jó ideje úgy alakítom az életemet, hogy ha tehetem, akkor beleszólok egy picikét, persze kompromisszumokkal, tehát másokkal teljes mértékben egyeztetve, hogy mikor játsszak  és mikor nem, és ennek megfelelően próbálok előre tervezni.
Ami nyilván így sem könnyű.
- Már csak azért sem, mert jelenleg tíz előadásban szerepelek, plusz ha Kern Andrisnak koncertje van, akkor ő számít rám, úgyhogy már-már tarthatatlan a helyzet, mert nagyon egyeztethetetlen vagyok, amit sosem szerettem. Másrészt viszont azt mondom: hála istennek, hogy sokat dolgozom, mert remek munkákban veszek részt, a mostani szerepeim közül mindegyiket szeretem.
A Becéző szavakban testhezálló feladatot kaptál. Egyébként ismerted a történetet?
- Hogyne ismertem volna! Annak idején, még ifjabb koromban, amikor a könyvet elolvastam, már akkor arra gondoltam, hogy egyszer majd eljátszhatnám ezt a szerepet, feltéve, ha valaha készül színpadi adaptáció a regényből. Már akkor tudtam és éreztem, hogy ez az én szerepem. Ennyi önismeretem mindig volt arról, hogy milyen vagyok, és úgy látszik, arról is, hogy milyen leszek. A dolog érdekessége, hogy senkinek nem beszéltem erről a vágyamról, a sors mégis úgy hozta, hogy most eljátszhatom Aurorát.
A történet középpontjában egy anya-lánya kapcsolat áll. Nyilván nem tudtál elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy neked is van egy lányod.
- Megpróbáltam (mosolyog). Ezzel együtt a történet óhatatlanul eszembe juttatta a mi kapcsolatunkat Zsófival, felfedeztem jó néhány hasonlóságot. A lányommal egy különösen erős függőségi viszony van közöttünk érzelmileg. Más jellegű ugyan, mint az Aurora és Emma közötti kötelék, de mi is elszakíthatatlanok vagyunk egymástól. Rendkívül szoros a kapcsolatunk.

Egy anyának nyilván nehéz eltalálnia azt, illetve ráéreznie arra, hogy mikor és mennyire avatkozzon be felnőtt gyereke életébe…
- Én már egyáltalán nem avatkozom bele Zsófiéba, csak ha felhív, de elég sűrűn hív fel, hogy a tanácsomat kérje valamiben. Olyankor kérdéseket tesz fel, én pedig próbálok felelni rájuk, de nagyon gyakran elégedetlenséget érzek a hangjában, mert nem jót válaszolok, nem elégítem ki a tudás éhségét, nem adom meg a kellő információt. Mert sokszor már nem tudok abban választ adni, ami őt érdekli, főleg nem olyan gyorsan, ahogy ő szeretné.
Egyik barátnőm, aki néhány napja látott téged a Menopauza című, nagy sikerű musicalben, a lelkemre kötötte, ha találkozom veled, feltétlenül mondjam meg, hogy a szólóprodukciód telitalálat. Ő végigkönnyezte…
- Én is nagyon szeretem azt a dalt, az egésznek a hangulatát, és úgy érzem, hogy valóban ütősre sikerült az a jelenet.
Az előadásban egy profi üzletasszonyt alakítasz, egy magányos nőt, aki a szóban forgó dalban az elmúlásról énekel, a saját fiatalságát visszaidézve. Mindezt úgy, hogy közben a háttérben a te fiatalkori képeid peregnek a falon. Magánemberként mennyire jellemző rád az efféle múltidézés?
- Semennyire! Élem az életemet és mindent, ami ezzel kapcsolatos, végigcsinálok: fájdalmakat, örömöket… Elég sok minden belefért az elmúlt hatvanhárom évbe, és még néhány esztendő van talán, abba még pár dolgot belegyömöszölök és akkor ez így jó lesz! Valahogy ez az egész, vagyis a dolgok megismerése olyan, mint a portörlés: mindig van rá valami ok, ami miatt újból és újból meg kell tenni. Mit szólsz ehhez a bravúros hasonlathoz? Ebben a pillanatban találtam ki!
És azt kitaláltad már, hogy legközelebb mikor iktatsz be egy kis lazítást?
- Igen! Januárban elutazom egy hétre, hónom alá kapom az egyik barátnémat…
Szeretsz utazni, világot látni?
- Ez a legfőbb szenvedélyem és igyekszem minden alkalmat kihasználni. Valahol össze kell, hogy kanalazzam magam!

Szerző: Szűcs Anikó