Hernádi Judittal beszélget Kalmár Mónika a Heti Hetesről Fölkészítettek a vele való találkozásra. Azt mondta róla Ónodi György, a főszerkesztő, hogy nehéz ember. Elrettentésül elmesélt egy történetet, amelynek szem- és fültanúja volt. A művésznőhöz odament egy újságírónő, hogy interjút készítsen vele. Amikor a kolléganő feltette neki az első kérdést, Hernádi Judit ennyit mondott: „Ne haragudjon, de maga buta. Maga nagyon buta. Hogy lehet ilyet kérdezni?” Hogy mi volt az ominózus kérdés, arra már nem emlékezett a Heti hetes főszerkesztője. Arra viszont igen, hogy az interjú elmaradt. Így hát igyekeztem elkerülni a buta kérdéseket. A művésznő pedig készségesen válaszolt mindenre, noha nem a legalkalmasabb időpontban találkoztunk, a felvétel előtt egy órával. -Sokat készül egy-egy felvételre? -Igen. Most is van még két cikk, ami kimaradt. Mindent el szoktam olvasni, amit az anyaggal kapok. Ez nem mindig derül ki. -Mindig el tudja sütni azokat a poénokat, amelyek a felkészülés során eszébe jutnak? -Körülbelül a negyedét, és sokszor egészen másképp hangzanak el, mint ahogyan elterveztem. Van, amikor elmondja más. Van, amikor másfelé megy a beszélgetés, és nem látom értelmét visszarángatni az én poénom kedvéért. -És van, amikor improvizál. -Persze, de ahhoz is készülni kell. Improvizálni csak bizonyos alapokról lehet. -Mindig politizált? -Alapjában véve mindig. Csak korábban dühöngtem, most meg már nem. Biztos azért dühöngtem, hogy hallják meg a véleményemet. Most már hallják. -Nem volt soha kedvezőtlen következménye annak, hogy a világnézetét, a politikai hovatartozását az egész ország előtt ismertté tette? -Nem baj, ha valaki amiatt haragszik rám, mert itt, a műsorban ilyeneket beszélek. Az viszont már bánt, ha azt mondja, hogy szerinte nem játszottam jól egy szerepet. Mert az szubjektív dolog. Egyébként a megítélésemet nem befolyásolta különösebben a Heti Hetes. Akik most nem szeretnek, azok zöme korábban sem szeretett, csak esetleg nem tudta, hogy miért. De nem is kívánom az ő szeretetüket, hiszen mindenkinek az ember nem tetszhet. És ha már így van, akkor hadd mondjam azt, amit én akarok, és kész. -Ez mikor fogalmazódott meg Önben? -Valószínűleg a születésem óta ilyen vagyok, csak akkor még nem tudtam beszélni. -Mi a szerepe az asztaltársaságban? -Hát én vagyok az egyedüli nő. Lehetőségeket akarok vindikálni magamnak, hogy hülyéskedjek néha, vagy hogy okos, máskor pedig buta legyek. -Sokszor él a bölcsességek „szőkenős” csomagolásával. Miért? -Mert úgy könnyebb. Jobban el is fogadják, meg humorosabb is. Amikor nincs poén, ez van helyette. -Miként vélekedik arról, hogy a bemelegítő hírek mindig szexuális témájúak? -A felét se tudom elmondani annak, ami eszembe jut róluk. Mert azokat a szavakat, amelyekkel elmondanám, nem mondhat ki egy nő. Ebben a műfajban ezért nincsen sok nő. A kabaréban is egy, esetleg két nő van, meg húsz férfi. A nő szerepéhez nem illik a humornak ez a része. Pedig van, és ugyanúgy nevetünk rajta. Mert attól, hogy ilyen szavak vannak benne, az a humor még lehet jó. De nem illik kimondani. -Fűzi közelebbi kapcsolat a társaság tagjaihoz? -Mindegyikhez. Az, hogy én itt meg tudtam maradni, és hogy a többiek befogadtak - mert ez is benne van ám rendesen - köszönhető annak, hogy a Bajor Imivel nagyon régi és jó kapcsolatom van. A Gálvölgyi Janival pedig éppen előtte néhány évvel kezdtünk el együtt játszani színházban. Ő már akkor elfogadott, és mondhatom, hogy megszeretett. Ami azért nem akármi, mert ő kemény, nehéz ember, van ítélete az életről és az emberekről. A Verebesről csak annyit, hogy annak idején ő írta a „Soha se mondd”-ot. Dolgoztam vele akkor is, amikor a Vígszínházban először rendezett, ami óriási élmény volt nekem, és ő ezt nagyon jól tudja. Én őt imádom, és minden szempontból, minden formájában elfogadom. Borzasztóan nagy tehetségű, nehéz sorsú ember. A Teddyt még a rádiókabaréból ismertem meg. Dicsekedhetem azzal, hogy bár nagyon kevés nőre van szükség a rádiókabaréban, néha előfordultam ott. A Henrik az egyetlen, akit korábban nem ismertem. Vele közben alakult ki a barátságunk. -Mi a véleménye más csatornák hasonló műsor-próbálkozásairól? -Egyszer azt találtak ki, hogy majd attól működik, ha csak nők lesznek ott. Hát az egy borzalom volt. Éppen az alapján fogták meg rosszul a műfajt. A másikról meg azt hallottam, hogy ki akarják hagyni belőle a politikát. Nem lehet. De összeszedni négy-öt-hat embert, és egyben tartani, az is borzasztóan nehéz. Öntörvényű egy ilyen társaság. -Milyen hosszú élete lehet ennek a műsornak? -Fogalmam sincs. Csak azt tudom, hogy ebben a nagyon változó tévés struktúrában a Heti Hetes különleges helyet foglal el. Ez kifejezetten magyar… szarozás. De ez így nem jó, ha én mondom. Milyen kár. Pedig nincs rá jobb szó. Sajnálom. Forrás: www.klubhalo.hu