Hernádi Judit a színházról, a Heti hetesről, a politikáról és a most készülő filmjéről

Titánia, az öntörvényű királynő

Forrás: Délmagyarország 2001. - Forrás: http://www.delmagyar.hu

Titániát játssza Alföldi Róbert rendezésében a Szentivánéji álom nagyszínházi előadássorozatában. Az ő tündérkirálynője persze egészen más, mint amit a hagyományos Shakespeare-produkciókból megszokhattunk. Hernádi Judit most is eredeti és utánozhatatlan.

– Körülrajongott pesti színésznőként miért vállalkozott arra, hogy egy háromórás vonatozással elérhető vidéki színházban lépjen fel?

– Korábban minden évben Szolnokon is elvállaltam egy szerepet, ám ott változtak a viszonyok, ezért inkább a szegedi felkérésre mondtam igent. Mindebben persze az is közrejátszott, hogy Alföldi Robit nagyon szeretem. Akkor barátkoztunk össze, amikor O'Neill Hosszú út az éjszakába című darabjában a fiamat játszotta. Azóta több rendezését is láttam. Nem állítom, hogy mindegyiket vita nélkül elfogadnám, de az biztos, hogy mindegyik fantasztikusan átgondolt és izgalmas volt. Robi koncepciózus látásmódja mindig nagy erővel hat, ezért régóta szerettem volna valamelyik rendezésében játszani.

– Alföldi azt szokta mondani, nehezen viselné el önmagát rendezőként...

– Én is tudtam, hogy nem könnyű munka vár rám, mert a rádióban egyszer már dolgoztam vele, és kegyetlenül kipréselte belőlem a maximumot. De hiszek benne, hogy a színésznek munka közben alázatosnak kell lennie, és azt kell csinálnia, amit a produkció egészét átlátó rendező kér.

– A Heti hetes és a Pasik mellett biztosan megtehetné, hogy kevesebbet játszik színházban.

– Fontos számomra a folyamatos színpadi jelenlét, mert így kiderül, van-e még bennem annyi rugalmasság, hogy részt tudjak venni olyan produkciókban, amelyek állandó színészi megújulást igényelnek.

– Sokat köszönhet a filmnek és a televíziónak. Régen Szegedre is járt. Hogy emlékszik a Kun Zsuzsával itt forgatott tévéprodukciókra?

– Máig büszkén vállalom ezeket a műsorokat. A Zuhanások című tévéjátékot és a Simonyi-estet, amit ugyancsak Zsuzsával csináltam, nagyon szerettem. Később Gyulára is hívott játszani, ahol egyébként az elmúlt nyáron Gertrudist alakítottam abban a Bánk bán-produkcióban, amelyikben Alföldi Robi volt Biberach.

– Várkonyi Zoltán azt mondta: Hernádi Judit negyvenévesen érik be, azután jön el igazán az ő ideje. Igaza volt?

– Sokáig úgy éreztem, ez hülyeség, hiszen rengeteg feladatot kaptam, fiatalon is elkényeztettek, sokat és sokfélét játszottam. Várkonyinak azonban mégis igaza volt, mert én már 28 évesen is negyvenes voltam. Sok szerepet korábban eljátszottam, mint ahogy a színésznők általában szokták. Ilyen volt a már említett O’Neill-dráma anyafigurája mellett például a Hello, Dolly! címszerepe is. De nem rágódtam túl sokat ezen a problémán, amikor jöttek a szerepek, megcsináltam őket.

– Volt egy emlékezetes önálló estje, amelyben három nagy színésznő alakját idézte fel. Sokan mondják, Hernádi Judit is ugyanabba a vonulatba tartozik, mint Karády Katalin, Mezei Mária és Sennyei Vera.

– Eredetileg négyen voltak, Fedák Sárival indult volna a sor, de az akkori politikai viszonyok miatt őt inkább kihagytam, mert áthallásos lehetett volna a felidézése.

– Mégis volt egy negyedik nagy színésznő is: Marlene Dietrich. Évekig óriási sikerrel játszották Kútvölgyi Erzsébettel az Edit és Marlene című darabot. Milyen szakmai fortélyokat lesett el ezektől a nagy elődöktől?

– Marlene Dietrichtől tanultam a legtöbbet. Például azt is, hogy ki lehet állni a pódiumra, nem kell sokat mozogni, egy elkezdett mozdulatot meg lehet állítani, és akkor kell befejezni, amikor értelme van. Ez apróságnak tűnhet, de valójában fontos lehet. A színésznők élete is tanulságos. Mindannyian karakán emberek voltak, akik kiálltak a hitük, a meggyőződésük mellett. Ezt nagyon szerettem bennük.

– Egyetért azzal a jellemzéssel, hogy Hernádi Judit is hozzájuk hasonló öntörvényű nő?

–  Lassan magam is elhiszem, hogy az vagyok. Persze erre mindig volt is bennem sansz. Meglehetősen rögös volt az az út, amit bejártam, és az a gyanúm, ezután sem lesz könnyebb. Ennek ellenére nem bánok semmit sem. Sokszor bátrabb voltam, mint kellett volna. Visszatekintve nem is értem, mire alapoztam a rendíthetetlen bizalmamat az életben.

– Bátorság kell mostanában a Heti heteshez is?

– Mindig igyekszem azt mondani, amit gondolok. Az életemből és a pályafutásomból törvényszerűen következik, hogy meghívtak ebbe a kabaréműsorba. Lehet a Heti hetesre sok mindent mondani, lehet sokféleképp értékelni, engem nem izgat. Büszke vagyok rá, hogy a szereplője lehetek, hálás vagyok érte a sorsnak. Örökké ellentmondó voltam. Ha túlzottan jobbra ment valami, balról mondtam ellent, ha pedig balra, akkor jobbról. A hibákat látom meg legelőször. Azt is mondhatják erre, hogy én egy visszamozdító ember vagyok. Pedig Kos a csillagképem, az ilyen jegyű embert pedig úttörőnek tartja az asztrológia. Lehet hogy én másképpen töröm az utat? Feltöröm, amit lebetonoztak...

– A Heti hetes miatt jobban figyel manapság a politikára?

– A színésznek az a legjobb, ha apolitikus. Otthon persze senki sem az. Amikor elvállaltam ezt a szereplést, elhatároztam, hogy ugyanazt mondom, amit otthon mondanék. Azóta megpróbálok jobban odafigyelni a történésekre, és igyekszem megérteni a dolgokat. Megtanultam, hogy nem szabad dühösnek lenni. Ez volt az egyik legnagyobb hibám, amit ma már tudatosan próbálok levetkőzni. Egy politikával foglalkozó humoros műsor szereplői nem lehetnek dühösek, mert akkor már másról szól a dolog.

– Úgy hallottam, játszik egy amerikai filmben?

– Max a produkció címe, a II. világháború előtt Bécsben játszódik, valójában egy művészfilm. Persze nem olyan értelemben, mint a magyar művészfilmek, amelyekre senki sem kíváncsi. Remek a forgatókönyve, és nincs happy endje. Itthon forgattuk, nagy élmény volt, hogy John Cussack partnere lehettem benne.

Hollósi Zsolt