2003.02.10.

Boldog Születésnapot!

Úgy is fel lehet fogni, hogy valamivel kárpótoljuk magunkat, vannak ilyen napok. Nem muszáj észrevenni, de gyakran csináljuk ezt ösztönösen is, talán mert titkon azt érezzük, megérdemeltük volna - ha nem kaptuk meg, megajándékozzuk magunkat. A főhőst, Osváth Andrást más is motiválja, többek között egy Dávid-szobor szupermenes pólóban, így története nem feleltethető meg ilyen egyszerűen ennek a közhelynek. Fazekas Csaba története, a Boldog Születésnapot! annál inkább: kicsit olyan, mintha a rendező ezzel a történettel kárpótolta volna suta, szeretetreméltó celluloid-"hasonmását" harmincadik születésnapján.

Osváth András (Kocsis Gergely) ének-zene tanár története ezen a napon kezdődik el - igazán. Csendes, megszokott, tejeskávés-napsütéses reggelen, amelyből, a hasonlóan nem ordító dramaturgia által, pár órán belül észvesztő kalandozás lesz. Bár a pergő ritmusú kezdő képsorok - melyekben Kovács Kati, egy fodrászműhely, Einstein, egy egér és egy bölcs kutya sorsa fonódik-csomózódik pillanatok alatt egybe - megelőlegezik a további bonyodalmak nem-mindennapiságát.

Amikor az ember kilép egy általános iskolai énekóráról a lüktető utcákra, ahol minden azt hirdeti, mi a normális ennyi idősen (ház, feleség, gyerek), ahol kérdőívvel bombázzák elmulasztott férfiúi kívánságairól (természetesen orvosnál is jár aznap reggel, aki nem csillapítja félelmét a ráktól, annál inkább a lemaradástól): csoda-e, ha ennyi inger tettre készteti? Eljátszhatunk a gondolattal, mi történne a másik nemmel ebben a helyzetben. Akinél a harmadik iksz, hasonló társadalmi beidegződések miatt, de másként, ha lehet, talán még katartikusabb is - hát nagyon nem baj és persze nem is véletlen, hogy itt férfi a főhős. Hősünk ugyanis, némileg ellenpontozva életének előző három évtizedét, valóban "férfiként" cselekszik: kerít egy házat, egy nőt, gyereket is. Egy nap alatt nemhogy lépést tartani akar, hanem mindent behozni: önmagával versenyez, kicselezve maga körül a világot.

Azonban ahogy ketyeg az óra és szerez egyre nagyobb előnyt, úgy komolyodik el ő is, a történet is - meg a néző is. Pedig még mese is lehetne: a fényképen egy férfi és egy nő, a háttérben egy ház. A keret meg egy hazugság. Mert a szélhámosnőről ugyanúgy leolvad a máz, mint Osváth András 24 óra alatt megvalósítandó álmáról. Talán ez az a pont, ahonnét már nem "szabad" továbbmesélni a történetet, pláne moralizálni róla.

Nem ez az első (első)film, amit Simó Sándor emlékére dedikál a szerzője. Török Ferenc, Pálfi György és Fazekas Csaba osztályfőnöke a személyességet hangsúlyozta a készülő műveknél. Azért kíváncsi lennék arra a musicales-vámpíros filmre, ami Fazekas Csaba eredeti terve volt. Itt most ehelyett hétköznapi embereket látunk, akiket megrendít egy-egy nem-hétköznapi szituáció, különösen egyiküket; harmincadik születésnapja, ekkor kirobbanó életvágya - vagy hajszolása, amit pedig erről el lehet mondani, azt a Boldog Születésnapot! finoman, nem didaktikusan elmondja. A szerkezet egyenletes kibontása, a jelenetek erőssége, a színészvezetés azt tükrözik, hogy a rendező mindvégig pontosan tudta, mit akar - sikeresen, hiszen minden elhelyezett elem tökéletesen működik. Mindezt olyan színészek hiteles, manírmentes, emberi játékának is köszönheti, mint Kocsis Gergely, Ónodi Eszter, Hernádi Judit, Máté Gábor, Almási Éva és Bálint András. A képekért Sas Tamás felelt, aki a képi fogalmazásban élesen elváló első jelenetben is, bár máshogy, valamint mindvégig: következetesen a történetnek, a színészeknek "rendelte alá" a kamerát, a film ritmusa pedig Barsi Béla vágó keze alatt lett végleg tökéletes. Ha tavalyelőtt a Moszkva térnek, tavaly a Valami Amerikának örülhettek, akik a magyar film és közönsége közti zord viszonyt panaszolták, most kincsre leltek: Fazekas Csaba filmje igazi közönségfilm, szupermenpólós Dávid-szoborral. Meg nagybetűs "film" is, esetlen, érzékeny, önmagát kereső főhősével.

Vörös Adél