Hernádi Judit rajongói oldal
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Főoldal & hírek
     
A Honlapról
     
A Művésznőről
     
Színház
     
Filmek
     
Judit a TV-ben
     
Kritikusan
     
Judit énekesnőként
     
Hallgass zenét!
     
Galéria
     
Múltidéző
     
Interjúk & cikkek
     
Extrák
     
E-mailben érkezett
     
Kontakt
     
Üzenőfal
Csak regisztrált felhasználók számára!
     
Szavazz!
Te meg fogod venni a Ne maradjon kettőnk között c. kötetet?

Igen
Nem
Még nem tudom
Szavazás állása
Lezárt szavazások
     
Látogatottság
Indulás: 2005-11-19
     
Színikritikák
Színikritikák : Szentivánéji álom

Szentivánéji álom

Forrás: Színház - 2002. június

2000/2001-es évad egyik legjelentősebb színházi eseménye a szegedi Szentivánéji álom volt; Britten-operáját Zsótér Sándor rendezte. Ezt az előadást meghívták a POSZT-ra, mégis alig játszották. Hiába az új Szentivánéji-értelmezés, a kiváló zene és előadás, a koherens és színháztörténeti jelentőségű rendezői látásmód, mindössze tízszer került színpadra (nem számítva a pécsi és a májusi pesti vendégjátékot). Ijesztő ennek a nem kis anyagi erőfeszítéssel létrehozott vidéki bemutatónak a sorsa. Egy évvel a Zsótér-előadás zajtalan sikere után újabb Szentivánéji-produkciót láthat a szegedi közönség - Alföldi Róbert rendezésében. Bár a darabválasztás műsorpolitikailag aligha indokolható, Zsótér magasra tette a lécet Alföldi előtt. Akkor is, ha Alföldi rendezései nem az elődökkel való párbeszédükről ismeretesek. Sőt nála elődök, Shakespeare-értelmezők, színház- és irodalomtörténészek nemigen számítanak, mindig saját autonóm olvasata van.

A rendező a hatodik Shakespeare-előadásánál tart. Ebben az évadban a Macbethet alig másfél hónap elteltével követte a szegedi produkció, majd a nyitrai Hamlet budapesti vendégszereplése. Alföldi eddig egyenlő arányban "fogyasztott" tragédiát, színművet és komédiát (kevésbé ismert rendezése A makrancos Kata, amelyet a Gyulai Várszínházban a 2000-2001-es évadban állított színre). Rendezései - szeretjük-e őket vagy sem - számos közös jegyet hordoznak, rendezői világa, kézjegye mindig jól felismerhető; címszavakban így írható le: vonzódás a szubkultúrákhoz, erőszak, brutalitás és intenzív nemiség a mindig kortársi jelenben.

 

A szegedi előadás jól illeszkedik az Alföldi-oeuvre-be. Az itt és most játszódó előadásban a maffiózószerű Théseust walkie-talkie-zó őrző-védők vigyázzák, minden váratlan mozdulatra fegyvert rántva elő. A mindennapokat az erőszak uralja: Heléna keleti harcművészeti mozdulatokkal közeledik, Théseus, a helyi mindenható a félig-takarásban egyszerűen meghágja Hippolytát, alázatos kedvesét. Théseus öltönyös, napszemüveges, gallérba beszélő gorilláiból lesznek később a mesteremberek, akik uruk szórakoztatására igyekeznek valami eloadást összehozni.

 

Ám Alföldit a darab hármas szereplőrétege közül leginkább az Oberon és Titánia vezette tündérek hada érdekli. A Tisza-parti színházban ugyanis a tündérek cigányok. Kentaur találékony és monumentális díszlete nem erdőbe vezet bennünket, hanem a városszélre: autósztráda hatalmas, semmibe vesző ívéhez és ismerős, híd alatti miliőhöz. (A kétszintes díszlet a forgószínpadok segítségével sokféleképp variálható.) A híd alatt hatalmas szemétkupac éktelenkedik, gumiabroncsokkal és az élet legváratlanabb mocsadékával. Itt tanyáznak a "tündérek", azaz egy cigánytábor Oberon cigányvajdával és Titánia cigányvajdánéval az élen. No meg a héttagú Besh o droM zenekarral. Sokszereplős, remek élőzenével és tánccal kísért, bár olykor operettjellegű, pittoreszk jelenetek következnek.

 

Oberon (Szalma Tamás) és Titánia (Hernádi Judit) egy fiún civakodik. Nem is akármilyen fiún: egy férfivá érett szép szál cigánylegényen, akit a nagyétvágyú Titánia akar magának. Ez a világ - és nemcsak a tündéreké, hanem az összes szereplőé - szexuálisan igencsak túlfűtött. Titánia örömtanyáján duhajkodástól reng a lakókocsi, s amikor a miniatűr szoknyás, tűsarkús, lila bundás szépasszony helyet foglalna, igencsak fájlalja folyton használatban lévő alsó fertályát. A bővérű asszonyság Tompornak orálisan szerez élvezetet; elcsigázottságának eredetével pedig mindenki tisztában van. Ám Alföldi csak Titánia csillapíthatatlan szexuális étvágyát szemléli humorral. Igaz, sok múlik Hernádi alakításán is, aki egyszerre szabja figuráját büszkére és bocsánatkérőre, mondván: egészséges szexuális függőség az övé. A darab többi szereplője azonban a szexualitást nem az élvezettel és az örömmel (és humorral), hanem a brutalitással kapcsolja össze. Nemcsak a Théseus-Hippolyta párosról van szó (az ő viszonyukban a hagyományos színre állítók szintén a szexuális kiszolgáltatottság modelljét látják, s Alföldi követi ezt az értelmezést), hanem a szerelmesek négyesfogatáról és - bármilyen meglepő - Pukkról is. Lysander (Borovics Tamás) egyszerűen és nyíltan megfogalmazott szándékkal akar Hermia (Bognár Gyöngyvér) mellé feküdni, ám amikor az elküldi őt, a fiú onanizálással könnyít magán. Pukk (Király Attila) pedig a magára maradt Hermiát mindenféle teketória nélkül meghágja. Miről is van szó?

 

Az Alföldi-féle Szentivánéji-vízióban nincs varázslat, mivel az úgynevezett tündérek, Oberon és Pukk kezébe nagyon is prózai varázsszereket ad a rendező: a varázsszerből bárkinek befecskendezhető szer lesz. (Alföldi hasonló megoldással élt A viharban is, amikor az egész darabot egyetlen kábítószeres lázálommá avatta.) De ki is valójában, és mit keres itt ez az egyik világhoz sem tartozó, ultradivatos, tűzvörös ruhájú, rasztaparókás Pukk? Miért szolgál ez a jólöltözött outsider egy város szélén tanyázó Oberon-cigányvajdát? Ki ő, mitol függ? A szertől? Vagy Oberontól? Az extündérek azért öltöttek testet egy híd alatti cigánytáborban, mert ebben a folklorisztikus világban a shakespeare-i varázslat, mágia, babona még hitelesen megjelenhet. Alföldi rendezői választása ezért eshetett erre a konkrét közösségre, mert itt fedezte fel annak lehetőségét, hogy a realista jelenben és nem valami mesei-mitikus távolságban találja meg Shakespeare-t. Hiszen o mindig az aktuális jelenbe helyezi a drámák értelmezési tartományát. Választása végiggondoltnak és indokoltnak tűnik. Ám az általa választott világot éppen a misztikum lehetőségétől fosztja meg azzal, hogy a varázslatot a kábítószerrel helyettesíti. Alföldi világában ugyanis nincs helye a "másik" dimenziónak (nem csak a mostani, hanem bármelyik rendezésére igaz ez): az álomnak A viharban, a Szellemnek a Hamletben, a varázsszernek a Szentivánéjiben. Mindaz, ami a konkrét valóságon kívül esik, szerrel, számítógéppel, internettel helyettesítődik. Csakhogy a Szentivánéji erdejében ezzel saját rendezői választását aknázza alá. (Más kérdés, hogy Pukk outsidersége és mégis ember volta - hiszen megerőszakolja Hermiát - felborítja a hármas szereplőtagozódást. Ez inkább csak rendhagyó rendezői választás, a Szentivánéji-tradícióval való tudatos szembehelyezkedés; ezért rendjén való.)

 

Visszakanyarodva a műfaji kérdéshez, Alföldi aligha akar vígjátékot rendezni. Bonyolult lenne itt a színdarab hagyományát kifejteni; annyi bizonyos, hogy a Zsótér-előadás sem volt feltétlenül vígjátéki, sőt. De Alföldi számára nem a mesteremberek jelenete a darab fő humorforrása, hanem a Hernádi vezette cigánytábor (remekek például Mustármag hamisítatlan roma dikciója és nazális mássalhangzói). A mesterembereket a rendező szinte csak kellékekkel látja el, őrző-védő uniformissal uniformizálja őket, fontosabbnak tartja a sötét napszemüveget és a gallérba beszélést annál, hogy a jelenet humorát megteremtse - bár ebben maguk a színészek is bűnösök. A felnapszemüvegezett színészek mikroportoznak, és egymástól arasznyi távolságra üvöltöznek. A vicces szófordulatok (herotikus, obszcenika) külsődleges díszekként függenek az erőltetett jeleneteken. A közjátékban előadott darab humora túlexponált, áttetsző, hártyavékony - igazi innovációra nem futja. Egyedül a Tiszbét alakító Korognai Károly emelkedik ki a szürke alakítások közül; ő esetlennek és félénknek játssza ártatlan lánykahősét. (Előadás után tudom meg, hogy Korognai alakítása beugrás volt; a színház örök rejtélye, hogy a bizonyára egyetlen próbával eljátszott szerep miért tud ilyen humoros és bájos lenni.)

 

A kavarodásban a szereplőcsoportok közötti határok elmosódnak, a szerelmesek, Titánia és Oberon együtt nézik végig a mesteremberek előadását, majd a cigány páros beinti a zenét. A színjáték vége felé mindenki táncra perdül - mint az operettfináléban -, a közönség tapsol. A zárójelenetbol azonban hiányzik egy fergeteges balkáni buli hangulata, ráadásul hátra van még egy s más: Oberon csókot dob Hippolytának, mire az csókkal válaszol. A Théseus-körben erre kitör a balhé, a szerelmesek egymásnak esnek, és addig püfölik egymást, amíg el nem dördül Pukk fegyvere. Majd felhangzanak a zárómonológ klasszikus sorai: "ha mi árnyak nem tetszettünk..." stb.

 

A Szentivánéji autentikus kelet-magyarországi roma közösségben szólal meg, egy erőszak által vezérelt tágabb közegben, bár ha az Alföldi kínálta nyomvonalon indulunk el, a kettő viszonya nincs pontosan végiggondolva. Ebben a rendezői színházban nem születik olyan adekvát színházi nyelv, amely a brutalitást, az erőszakot hitelesen, a szereplők felől és belülről építené fel - még ha a rendező ezt a brutális világot hidegen és távolságtartóan szemléli és szemlélteti is velünk. Amit látunk, az csak a felszín.


 

     
FELHÍVÁS!

Ha friss információd, újságcikked vagy fotód van Juditról, akkor küldd el nekem az anett19881229@freemail.hu címre!
 Természetesen a honlappal kapcsolatos ötleteiteket is szívesen fogadom!

     
Már a mozikban!
     
Már a mozikban!
     
     
     
     
     
     
     
     
     
     
     
     
     
     
     
     
     
2021.10.27-től a boltokban!
     
Keresd a lemezboltokban!
     
DVD-ajánló
     
Jucival kapcsolatos oldalak
     
Rendelj színházjegyet!
     
CD/DVD/Könyv vásárlás
     
Színészek honlapjai
     
Egyéb oldalak