Hernádi Judit rajongói oldal
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Főoldal & hírek
     
A Honlapról
     
A Művésznőről
     
Színház
     
Filmek
     
Judit a TV-ben
     
Kritikusan
     
Judit énekesnőként
     
Hallgass zenét!
     
Galéria
     
Múltidéző
     
Interjúk & cikkek
     
Extrák
     
E-mailben érkezett
     
Kontakt
     
Üzenőfal
Csak regisztrált felhasználók számára!
     
Szavazz!
Te meg fogod venni a Ne maradjon kettőnk között c. kötetet?

Igen
Nem
Még nem tudom
Szavazás állása
Lezárt szavazások
     
Látogatottság
Indulás: 2005-11-19
     
Színikritikák
Színikritikák : Hitted volna? (III. kritika)

Hitted volna? (III. kritika)


Sohase mondd
2013. október 12.

Bizony, sok minden megtörténhet az emberrel, amit sosem hitt volna. Például még az is, hogy hatvan körül kezdene új életet, ha már a régit nem lehet folytatni. Richard Baer – látszólag legalábbis – könnyű kézzel felskiccelt, panelekből építkező, de hangulatos, a két főszereplőnek sok lehetőséget kínáló darabjában Christine és Herman két, egymással évtizedeken keresztül jó barátságot ápoló házaspár özvegyen maradt felei, akik a gyászév(ek) leteltével elindulnának valamerre. Christine földrajzi értelemben is, New Yorkból Florida felé, Herman ellenben maradna ott, ahol (a könyvelője és a szőnyegüzlete is) van, de nem egyedül.

Különösebb kétségeink nem lehetnek a végkifejletet illetően, de itt nem is ez, hanem az addig vezető jó másfél órás út a lényeg. Ha a néző azt látja a színlapon, hogy Hernádi Judit és Kern András játszik együtt, ráadásul Verebes István rendezésében, biztosra veszi, hogy darabok sora fűződik ehhez a hármashoz, de legalábbis a két főszereplőhöz, pedig nem, az interjúkból kiderül, hogy az utolsó színpadi találkozás még az 1983-ban bemutatott két Schisgal-egyfelvonásosban, a Gépírókban és a Kínaiakban történt. (Recenzens e ponton visszaréved a gimnazistaként látott előadásra, melyek közül a Kínaiak abszurditását akkoriban abszurd módon nem értette.)

Ettől az előadástól azonban távol áll mindenféle abszurditás, egyszerű történetet látunk, egyszerű eszközökkel, jó tempóban és a maga természetességében színpadra állítva. Itt a néző biztos lehet benne, hogy Herman újra és újra ott áll majd Christine ajtaja előtt, és hogy mindig a legrosszabb pillanatban mondja ki a legkínosabb mondatot. (Utóbbi – Zöldi Gergely fordításában – arra is példa, hogy nem a szofisztikált nyelvhasználat a darab erőssége.) Mindez mégsem lesz sem erőltetett, sem unalmas, és még az olyan direkt rendezői ötletek sem zökkentenek ki, hogy amikor a régmúltra vagy a férjükre/feleségükre emlékeznek, azt a színpad szélére kiállással és a világítással érzékeltetik, sőt, némi mennydörgés formájában még a baráti négyes már egy ideje a felső régiókban tartózkodó fele is véleményt nyilvánít. Mert mind a rendezés, mind a színészi játék megtartja az arányokat, nem pakolnak rá többet a történetre, mint amennyit elbír, és ha akad is néhány kesernyésebb pillanat (mint amikor a főszereplők a gyerekeikkel való hűvös viszonyukról beszélnek), távol maradnak mindenféle melodrámától.

Ami pedig a legfontosabb: Hernádi Judit és Kern András egy színpadi nyelven beszélnek: fanyarul, megértő humorral játszanak két embert, akik a már és még között tartanak éppen. Hernádi Judit Christine-je ironikusabb, saját magával és a másikkal is, Kern András Hermanje jóval komolyabban veszi önmagát és a mániáit, ettől persze mulatságosabb, de éppen így passzolnak olyan jól össze a színpadon.

Ficzere Béla és Jeges Krisztián a két költöztető szerepében asszisztál a főszereplőknek. Előbbi a háziasszonyért titokban epekedő, talpig becsületes mesterembert hozza, utóbbi éppen az ellentétét, a kizárólag a pénzre hajtó kóklert. Ők pakolgatnak időnként Mira János lecsupaszított nappalit rajzoló díszletében, amelyből már kihordták az otthon szinte minden kellékét, és ahol már csak az üres polcok maradtak pár doboz és bőrönd társaságában. Ez az üresség és átmenetiség is erősíti az összbenyomást: az előadás humorára többnyire nem az önfeledt hahotázás jellemző, inkább a már lecsillapodott, ironikus félmosolyokba hajló nevetés.

Még az sem kizárt, hogy a darabválasztásban szerepet játszott Döme Zsolt és Verebes István örökzöld slágere, a Hernádi Judit által énekelt Sohase mondd, mert hangulatában, mondandójában a kettő tökéletesen rímel. Aki a dalt szereti – márpedig az nem egy szűk közönség – ezt az előadást is szeretni fogja.

P.s.: Van egy jelenet, amelyben a szereplők 1-től 10-ig pontoznak egy számukra fontos eseményt. Amire az egyikük 5 pontot ad, azt a másikuk 10-nek érzi, majd némi önkritika után a 10-et leszállítja 8-ra. Ezen az oldalon, ahol a recenzens folyamatosan a pontozás nehézségeivel küzdött, talán ez az a pillanat, amikor elárulhatja: a 7 pont számára egy nem hibátlan, de a saját műfajában jó előadás, szemben mondjuk a középszerű 5-tel és a megrendítően tökéletes 10-zel. Szóval 7 pont. Jó előadás.

Turbuly Lilla

Forrás: http://7ora7.hu

     
FELHÍVÁS!

Ha friss információd, újságcikked vagy fotód van Juditról, akkor küldd el nekem az anett19881229@freemail.hu címre!
 Természetesen a honlappal kapcsolatos ötleteiteket is szívesen fogadom!

     
Már a mozikban!
     
Már a mozikban!
     
     
     
     
     
     
     
     
     
     
     
     
     
     
     
     
     
2021.10.27-től a boltokban!
     
Keresd a lemezboltokban!
     
DVD-ajánló
     
Jucival kapcsolatos oldalak
     
Rendelj színházjegyet!
     
CD/DVD/Könyv vásárlás
     
Színészek honlapjai
     
Egyéb oldalak